Én miért nem tudok jó (jobb) anyuka lenni?

Szeretnék sokkal türelmesebb és kedvesebb lenni a kicsikéimhez, de gyakran nem sikerül :(. Amikor a nagyobb hisztizik, inkább otthagyom, és hallgatom, hogy ordítson, mert attól félek, hogy ha a közelében vagyok, akkor bántanám, mert felidegesít az értelmetlen bömböléssel. Közben az eszemmel tudom, hogy ez életkori dolog, és azt kellene éreznie, hogy mennyire szeretem, de ilyenkor mégis csak leblokkolok, és nem jön úgymond ösztönből a helyes viselkedés részemről. Volt már ilyen helyzetben, hogy olyan csúnyán kiabáltam vele, meg a fenekére csaptam. Utána nagyon rosszul éreztem magam, mert bevallom, nem volt 100% jogos, csak nekem volt extra rossz napom. Nem akarok ezzel takarózni, de lehet, hogy nálam azért hiányzik az anyai ösztön (más téren is, de abba könnyebben beletanultam), mert az anyukám meg az ő anyja is elég fura volt? Sokat kiabált és veszekedett velünk, tök fölöslegesen sokszor. Utólag már tudom, hogy nagyon meg volt már szegény keseredve, és igazából ő se láthatott pozitív gyereknevelési példát sajnos. Ahogy mesélte, a nagyanyám gyakran elverte őket, nem törődött velük, volt hogy télen éheztek és fáztak, mert a mamának barátnőzni meg pasizni jobban kellett, mint a gyerekeivel törődni :(. Úgy félek, hogy örökölhető ez a gonoszság, és nekem is jutott belőle :((( Minden erőmmel küzdök ellene, mert szeretném, ha a bébik boldog gyerekek és sikeres felnőttek legyenek. Tudnátok egy kicsit biztatni? Mit érdemes még elolvasni, saját magammal kipróbálni, hogy olyan anyuka lehessek, amilyen szeretnék, és amilyenre a kicsiknek igazán szüksége van? Igyekszem minél többet kérdezni, meg ellesni apukám nővérétől, aki már nagymama, és végtelen angyali türelme van és imádja minden gyerek. Tudtok még javasolni ötleteket? Köszönöm előre is a normális válaszokat, és elnézést, hogy ilyen hosszú lett.