Első nap az oviban? Hogy éltétek meg? Milyen volt az első "otthagyás"? Mesélnétek?

ő jol én olyan idegesen,hogy szinte semmit nem tudtam csinálni,nálunk nem is volt beszoktatás sem,oda vittem,óvónéni elvitte,én elmagyaráztam elismételtem még pár dolgot,bevittem a terembe,megmutattam mennyi szép játék van,én meg amíg ő játszik elmegyek a boltba,és ha végeztem jövök érte.akkor ott,nem voltam még feszült se,valószínű ennek köszönhető,hogy ő sem,előtte viszont jól kibőgtem magam,hogy ott már semmit ne érezzen ebből.hazáig sírtam,nagyon rossz volt,és úgy visszacsináltam volna mindent,az vigasztalt,hogy ő jol vette,akart oviba menni,imádta a gyerekeket,imádott játszani.tudtam,hogy jó helyen van,tudtam,hogy szeretik,és fogják is,és ez az élet rendje,csak hát milyen egy anya.mikor délben mentem érte,már várt és nagyon boldog volt nekem,semmi baj nem volt vele,de nagyon örült,hogy tényleg mentem érte,ahogy megígértem,láttam ez megnyugtatta,hogy beváltottam a szavam,és mentem érte időbe.az óvónéni nagyon dicsérte, az asztalnál való ölés volt a gond csak,és hogy nem evett semmit.de mondta óvónéni,hogy ez mind átmeneti meg fog oldódni,meg kell ismernie a szokásokat és ő meg nem erőltet rá semmit,2 nap múlva teljesen végig ülte az evéseket,és igaz később de enni is elkezdett lassan.és azóta se volt rá se panasz,se semmi baj nem volt vele,szívesen örömmel,megy oviba,én meg minden nap úgy állítom be neki,hogy megkérdezem ma is megyünk az oviba?igy ő dönt és nem tűnik úgy neki mint ami a kötelező dolog.sose volt még nyafogás.remélem ez most is megmarad.sok sikert nektek,és sok erőt.

Szerintem is jobb az az otthagyás ami beszoktatás nélküli. a gyerekek ügyesek és jól átvészelik az ilyen helyzeteket, ha mi hagyjuk őket jól leraagálni. Két hétig nem tudtam mit kezdeni magammal olyan ideges voltam, pedig tudtam, hogy jó helyen van a gyerekem. Utólag úgy gondolom (most is, habár még mindig nehéz sokszor), hogy fontos a gyors, határozott beadás és eljövés. Neki is és nekem is. Ő nem gondolta meg magát én nem kezdtem habozni, tétovázni. Mondjuk ilyenre is volt példa, és akkor ő megérezte, hogy inog a talaj a talpam alatt, belémkapaszkodott és úgy sokkal rosszabb volt leválasztani. Azt is fontosnak tartom én is, hogy a gyereknek kell tudnia, hogy utána fogsz menni, az, hogy beadod és mikor nem figyel lelépsz (régebb ez így volt szokás) szerintem a legrosszabb amit csinálhat egy szülő. Nem utolsósorban amivel még meg kell bírkóznia egy szülőnek, és sokszor ez nehezíti meg a leválást, hogy szembe kell néznie azzal, hogy a gyereke nélküle is nagyon jól megvan. Egyik felével örül ennek, másikkal féltékeny, hogy mással is, hogy tud kacagni és miért nem sír utána. Legtöbbször nem is a gyerek kapaszkodik hanem a szülő, ezért is írtam, hogy kell hagyni őket, mert a legjobban ők viselkednek sok kritikus helyzetbe. Ügyes, talpraesett kis kölkök :-)