Vadócabb, verekedős fiúk anyukái: hogy tolerálták gyereketeket az óvodában/ bölcsődében?

Szia

A kisfiam kb másfél évesen kezdett durváskodni. Igyekeztünk maximálisan szigorú és következetes lenni ezen a téren, mindig szankcionáltuk (ha már megtörtént a dolog és nem sikerült megelőzni), próbáltunk a lelkére beszélni, ígérni, jutalmazni a jó viselkedést, dícsértük, bevezettük a büntisarkot/kedvenc játék elvételét, egyszer még vissza is haraptam neki, de úgy tűnt, minden hiába. Nagyon elkeseredtem, mert a testvérénél nem voltak ilyesféle gondjaink, és féltem, hogy perifériára fog szorulni ha bölcsibe kerül.

22 hósan kezdte aztán a bölcsit, a legdurvább tettlegességes korszakában. Nem volt oylan nap, hogy ne azzal fogadtak volna, hogy valakit megkarmolt vagy harapott :( Rettentő volt, szégyelltem a viselkedését... gondolom nem kell bemutatnom a dolgot. A gondozónők szerencsére maximálisan elfogadtak partnernek, bíztattak és teljesen velem szinkronban kezelték le a durváskodásokat. A fiam amúgy emellé még nemhogy vadóc, de egyenesen hajmeresztő dolgokat csinál állandóan, polcra mászik meg mindenre amit elér annyira, hogy a két karjával felhúzhassa magát és legyen egy tenyérnyi hely hogy a térdét megtámassza, vagy ha fél pillanatra leveszik a szemüket róla már a folyosón spurizik kifelé az udvarra, vagy a lenyúlt ollóval faragja a dekorgumi díszeket, vagy filctollal dekorálja a falat stb stb... A háromból két gondinénivel szerencsénk van, a harmadik mondjuk amúgy is csak a nyugis csendes kislányokat kedveli, szóval ő szerintem kevésbé mérvadó. Egyébként a gondok jó 70% mindig az ő "műszakjában" történt (Azért ez is elgondolkodtató, na mindegy). A két kedvencebb gondinéni pedig a problémák dacára elfogadta, sőt, szereti a kisfiamat. Egyikük úgy nyilatkozott egyszer mikor már nagyon el voltam keseredve, hogy "lehet, hogy az én fiammal több gond van, mint a csoporttal együttvéve, de szerethetőbb is, mint az összes többi együttvéve".

Kb fél évig tartott az igazán verekedős időszak, aztán egyre inkább lecsengett a dolog.

Most 2,5 éves a fiam és ott tartunk, hogy ha valamiért rettentő mérges lesz akkor üt, illetve neki ez egyenlőre még végleges problémamagoldó módszer, mert ha pl piszkálja egy gyerek, akkor ő nem odébb megy, vagy szól egy felnőttnek, vagy megmondja hogy hagyja békén, hanem odébblöki, és ha az illető visszajön és folytatja azt amit a fiam el akart kerülni, akkor bizony keményen odacsap. Vagy ha az arcába kiabálnak közelről, akkor azonnal ellöki izomból aminek tuti esés a vége... szóval még sokat kell finomodnia, de már nem csépel akárkit és legalább már nem harap.

Nem tudom, hogy a következetes büntetés végett jött rá hogy nem szabad, vagy egyszerűen megérett rá agyban hogy felfogja (vagy érdekelje őt), hogy amit csinál az másoknak - és így közvetve neki is - rossz. Vagy egyszerűen helyrerázódott benne minden ami az akkori családi problémák miatt így tört ki.