Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Fiús anyukák, a helyemben...

Fiús anyukák, a helyemben mennyire vennétek fel a gyerekorvos megjegyzéseit?

Figyelt kérdés

Több alkalommal volt már úgy, hogy valami miatt el kellett mennünk a gyerekorvoshoz, és nem találok jobb szót, "beszólt" nekem.

1. A kisfiamnak befelé forduló mellkasa van. Nem túlságosan, de a bölcsiben az orvos jelezte, hogy figyeljünk oda rá. Amikor legközelebb a gyermekorvosunknál jártunk, megkérdeztem, hogy milyen idős korban, és pontosan mit tudok tenni ezzel a dologgal. A válasz: "Szeretni kell Petikét, ennyi az egész." - Hát basszus, ez egyrészt hogy jön ide, másrészt szerintem azzal nem oldódik meg a dolog, harmadrészt úgy nézek én ki, mint aki nem szereti a gyerekét?!

2. Régebben egyszer halványkék farmer és kék kockás ing volt a gyereken. Erre megszólal a doki: "Jaj nekem de nagyon kékbe vagy öltöztetve! Ez a kedvenc színed?" A fiam még nem válaszolt az ilyen kérdésekre, kicsi volt még, így én mondtam, hogy nem tudom, én szeretem a kéket. Erre ő azt mondta, hogy azt kellene tudni, hogy a gyerek mit vesz fel szívesen, nem bekékíteni... Én nem gondolom úgy, hogy egy másfél éves gyereknek kellene a boltban ruhát választani magának.

3. Legutóbb ismét megjegyzést tett a ruhájára, mert kék volt, és amikor a kisfiam elmondta, hogy ő is szokott doktorosat játszani otthon. A doki mondta, hogy jaj, de jó, megvizsgálod a babákat? A kisfiam pedig válaszolt, hogy neki nincsen babája. Olyan arcot vágott az orvos, mintha azt mondta volna a gyerek, hogy három napja nem kapott kaját. Végül azt mondta, hogy pedig kellene, hogy legyen.

Nem tiltom a gyerekemnek a lányos játékokat. A játszóházban is sokszor tologatja a babakocsit, de még sose mondta, hogy szeretne akár babát, akár más "lányos" játékot. Mit akar az orvos ezekkel a megjegyzésekkel? Másoknak is szokott ilyeneket mondani a védőnő vagy a gyerekorvos?


2012. júl. 15. 08:40
 1/3 gelazso ***** válasza:

keress azonnal egy másik orvost.


semmi köze. azok az idök elmúltak, hogy az orvosok mindenhatóak voltak. van sok rossz közöttük. csak gondolj a téves kezelésekre.

ez egy rossz orvos és szerintem egy rossz ember is.

2012. júl. 15. 09:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:

Szerintem meg semmi nincs ebbe.

Nem rossz indulatú egyáltalán, nem kell felvenni, nem azt mondta, hogy rosszul neveled, vagy ilyesmi.

Barátkozni próbál a fiaddal, csak nem jól sül el szerinted.

A ruhájára sem tette rossz indulattal a megjegyzést.


A mellkasos fura, de szólj vissza, kérdezz vissza, ezt hogy gondolja.


Ha amúgy mint orvossal meg vagy elégedve, nincs semmi gond ezzel.


A mi dokinknak is fura a stílusa, de én kedvelem ettől, jó szakember.:)

2012. júl. 15. 09:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
100%

én ha valamivel nem lennék megelégedve elvenném máshova.de ez az én véleményem,és az mindegy mivel nem vagyok megelégedve.

szerintem ahhoz hogy a gyermeked jó ellátást kapjon valamilyen módon neked is egy hullámhosszon kell lenni az orvossal.

2012. júl. 15. 10:20
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!