Madárfóbiát, hogy kezeljem?

Én is madárfóbiás vagyok kisgyerekkorom óta, mióta csak emlékszem. Ez ugyanolyan, mint másnak a pók vagy egér (amikkel nekem semmi bajom, meg is fogom). Ez ok nélkül is kialakul, mint a fóbiák legtöbbje, NE AKARD HOZZÁSZOKTATNI a madarakhoz, mert csak mégjobban irtózni fog!

Én nem is félek, hanem ÍÍÍÍRTÓZOM attól, hogy a bőrömhöz ér a tolla, lába vagy a csőre. Képzeljetek el Velencében a Szt. Márk téren!!! 21 évesen a barátnőmet rángattam, hogy el ne merjen menni előlem, a közelembe ne engedjen galambot/más madarak és a tér szélén követtük a csoportot. Iszonyú dolog, fogalma sincs annak, aki nem madárfóbiás. Az egeret és a pókot átléped, de a madár felrepül, nekedrepül, bárhol meglep...

Már elég régi ez a kérdés, de én még csak most bukkantam rá és lehet, hogy a benne szereplő kisfiú már kigyógyult az ornitofóbiájából, de nekem, az anyukájával összefogva, kb másfél hónap alatt sikerült az éppen csak 5 éves unokámat "lebeszélni" a madárfóbiájáról.Az unokám felváltva volt nálam és a lányomnál, mert a lányom 3 műszakban dolgozott és ha dolgozni ment, akkor a gyermeket elhozta hozzám.

A "kúrát úgy kezdtük, hogy vettem kalitkával és eleséggel együtt egy Tengelic nevű madárkát (a köznyelvben stiglic).

A kisfiúnak semmit nem szóltam, csak elhelyeztem a madarat kalitkával együtt a konyhában Naponta 5-6 alkalommal, az etetés előtt a madárkát kivettem a kalitkából és vigyázva, hogy el ne repüljön, simogattam és beszéltem hozzá néhány percet. Ezután visszatettem a helyére. Eközben az unokámhoz egy szót sem szóltam, aki a lehető legmesszebbről figyelte a tevékenységemet.Csak akkor tettem említést a madárkáról, amikor a lányom hazajött, de kimondottan csak hozzá intéztem a madárral kapcsolatos szavaimat. TEHÁT AZ UNOKÁMNAK A MADÁRRÓL EGY SZÓT SEM!

éS A HATODIK NAPON LÁSS CSODÁT! aZ UNOKÁM KÉT LÉPÉSNYI KÖZELSÉGRE ODAJÖTT HOZZÁM, AMIKOR A MADÁRKÁVAL FOGLAKOZTAM! Én most sem szóltam hozzá semmit, hanem a madárkát visszatettem a helyére. és végeztem a dolgomat anélkül, hogy a madárról beszéltem volna csak egy szót is. Ugyancsak így tett a lányom is, amikor itthon volt. Három nap múlva bekövetkezett a második csoda!

Az udvarról belépve azt láttam, hogy a fiúcska a kalitkától egy lépésnyire áll és figyeli a madarat!

Legszívesebben most már biztattam volna, hogy menjen közelebb, és beszéljen a madárkához, de nem tettem, mert féltem, hogy csak ártani fogok vele.

Aznap még többször előfordult, hogy az unokám közelről figyelte a madarat és amikor az eleresztett egy-egy madár füttyöt, akkor a z én kis kincsem hangosan felkacagott!

Az eddigieken felbuzdulva, de a sikertől nem elájulva,a lányommal együtt tovább folytattuk az eddigieket, de csak még egy napig, mert nem volt rá tovább szükség. Még aznap este, amikor a lányom kivette a madarat a kelitkából. a fiam odament hozzá és meglehetősen bátortalanul, és csak harmadik nekibuzdulásra, de MEGSIMOGATTA A MADARAT!

aZÓTA SEMMI GOND! A napi simogatásokat az unokám végzi és a tenyréből eteti a madárkát