Van valami olyan immunerősítő még, mint a Ribomunyl?
Ez nem vitamin, hanem legyengített bacik vannak benne. A lányom tavaly kapta, kiscsoportos, havi 1 hetet voltunk itthon, ami állítólag elég jó. Most gondolkodom rajta, hogy még mivel tudnám az immunrendszerét erősíteni. Béres-cseppet is kapott minden nap.
Meg a fiam is most lesz kiscsoportos, ő sokkal többet volt beteg, szóval neki sem ártana.
Olvastam itt régebben néhány válaszban valami hasonló szerről. Tud róla valaki? A körzeti orvos nem ismeri, bár neki a Ribomunylt is én mondtam.
a broncho waxum esetleg...
azt is kúraszerűen kell alkalmazni
Az egyik nagyon jó "immunerősítő" a Broncho waxum. Ez bakteriális fertőzésekkel szemben nyújt védettséget. A másik az Isoprinosin, ez pedig a vírusos fertőzésekkel szemben véd. Mi az isoprinosint használjuk a fiamnál, nekünk nagyon bevált! Azért tettem idézőjelbe az immunerősítő szót, mert azt mondta a doki, hogy nem mondható konkrétan immunerősítőnek, mert úgy magyarázta a működését, hogy olyan alkotóelemei vannak, amik azokhoz a "részekhez" (nem emlékszem pontosan hogy fejezte ki magát) kapcsolódik a szervezetben, ahova a vírusok is kapcsolódnának. Így ha bekerül egy vírus a szervezetbe, nem tud szaporodni így egyszerűen kiürül. Érdemes egy hónappal előbb elkezdeni mint ahogy a védettségre szükség van!
Remélem tudtam segíteni! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!