4 éves lesz, és cumizik alváskor. Hogyan vegyük el tőle?
Már 2 évesen is próbáltuk, de nem ment. Elvitte már a husvétinyuszi a mikulás és mindig hatalmas sirás lett belőle és vissza hozta a nyuszi/mikulás. Most, 4 éves lesz és a férjem minden áron el akarja tőle venni a cumit.
Hát nem volt egyzserű éjszakánk. Alvás előtt 2 óra intentiv üvöltés majd kifáradt aludt, éjjel2szer kelt és sirt, hogy cumi.
Most olyan mint a mosott kaka.
Folytassuk igy vagy ne kinozzuk?
Csak a déli és esti elalváshoz kell neki, de az oviban is már csak 3 gyerek cumizik velünk együtt összesen.
Nekünk mindig ezt a Mam cumit preferálta a gyerek, elvileg ez nem bántja a fogakat.
Voltunk ugrálóvárazni, találkozott a legjobb barátnőjével, elmesélte neki,. hogy nem cumizik már:) nagyon büszke volt magára. ÉS most ebéd után mondtam, hogy pisi, kézmosás és lehet menni aludni, szépen ment, lefeküdt, mentem betakartam kapott 2 puszit , befordult a fal felé és már aludt is. Egy hangja nem volt :)
Az első cumielvétel 2 évesen történt, akkor azzal a feltétellel kapta vissza hogy csak a szobájában és azon belül is csak az ágában kaphatja meg, szóval mi nem vittük sehova a cumit, csak mikor lefeküdt akkor kapta meg.
zerintem ez nem olyan nagy gond. Nem arról van szó, hogy az utcán 4 évesen cumizik. Csak piszokul zavar, hogy az oviban vagy 3 gyerek cumizik max, és mi köztük vagyunk. Utálom.
És sajna az sem vált be eddig, hogy elkopott a cumi már lyukas volt, hiába tisztitotam büdös volt, és mondtam, jhogy dobjuk ki. na azt mondja, jó, de vegyünk másikat. Mondom:nem lehet venni mert ekkor gyereknek valót nemlehet venni. Azt mondja akkor vegyünk kisebbnek valót. MOndom olyat nem ad nekünk a néni mert látja, hogy nagylány vagy. Erre ő: akkor menj egyedül és mond azt hogy kicsibabának lesz.
Akkor a mikulás elvitte a zsbében a cumit, a gyerek este télen hóba pizsibe elindult ki az udvarra ki az utcára hogy keresni a mikulást és ha kell egyedül elmegy a cumijáért.
A nyuszi meg hagyott neki egy levelet a postaládában, mert mindig arra vágyott, hogy neki hozzon valamit a postásbácsi, és kapott egy levelet amiven az volt hogy a cumi kell a kisnyusziknak. Hát ez is addig tartott mig el nem jött a dél és nem kellett feküdni menni.
Igazából az a baj, hogy piszokul sajnálom a gyereket mert ha őt az nyugtatja kkor mi a szarér veszem el tőle. Másrészről meg basszus tényleg nyűg a cumi, ha nincs az a baj, ha van akkor hol van, ha megyünk valahova vinni, ha nincs cumi akkor rohanni venni, ááá utálom.
Szóval nem tudom mitévő legyek, az biztos, hogy most alszik cumi nélkül és sirás nélkül.
Én is csak a saját cumimról szóló történetet tudom megosztani Veled, mert az én kisfiam, aki most lesz 3 éves szintén használ alváshoz cumit. Sőt, ha itthon felzaklatja magát akkor is befekszik az ágyába és cumi, pelus kettőse nyugtatja csak meg.
Szóval az én történetem nagyon egyszerű. Kaptam kiskoromban egy németjuhász kutyust, és mivel mindent megosztottam vele /játékok, kifli :)/ ezért egyszer neki adtam a cumimat is. Állítólag ugyanúgy mozgott a pofijában, mint ahogy nekem :) Szóval onnantól kezdve nem kellett a cumi, mert ugye azt már a kutyusnak adtam....
ááá az én lányom mikor a kitya kicsi volt és elvitte a cumiját fogta és bekapta és kész:)
2. esténk cumi nélkül, nem sirt:)))) délben meg 3 órát ahogy szokott aludt, cumi nélkül.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!