Van valakinek ilyen vizes filccel rajzolós játéka? (link) Milyen, szereti a gyerkőc?
Enyémnek volt, 1,5 évesen kapta, először mindig kiszopkodta a vizet a filcből :S aztán végül is rajzolt is vele, de addigra már ceruzát is a kezébe lehetett adni.
A másik gyerekemnek is elővettük, ő is a vizet szopkodta a filcből, úgyhogy elraktam, nem kell ez a játék.
Egyébként nagyon aranyos, de tényleg!!!! Ahogy rajzolsz, a víz kék színű lesz az anyagon, aztán ahogy szárad, el is tűnik a rajz. Kár, hogy az én gyerekeim leragadtak a filctoll résznél :S pedig esküszöm, szoktam nekik inni adni :)
:)))))))))
Tehát kéken rajzol???
akkor miért írja,hogy ismerkedik a színekkel a gyerek?
1.vagyok
Nézem a dobozt, erre rá van írva, hogy COLOR, a mienkre ez nem volt ráírva, amúgy ugyanez volt. Úgy látszik, ebben színes lesz a víz.
Nekünk is az egyszerűbb fajta volt, ami kéket rajzolt. Azért rajzolt kéken, mert úgy működik, hogy a fehér textil mögött van egy kék anyag, és amikor a fehér bevizesedik a toll által, akkor hátul látszani fog a kék. Remélem érthetően magyaráztam. Feltételezem, hogy ez a színes fajta viszont úgy működhet, hogy színátmenetes anyag van a fehér anyag mögött, ahogy látom a képen is, alul piros, aztán meg át lilába, kékbe, majd zöldbe, mint a szivárvány. Szerintem ezért írja, hogy színes, nem azért, mert a tollban színes a folyadék.
Egyébként mi nem sokat játszottunk vele, hasonló okok miatt mint az előző válaszolóknál. Hamar áttértünk a zsírkrétára meg a ceruzákra.
2 éves lesz jövő hónapban a lányom,szülinapra gondoltam....a ceruzával azt csinálja,hogy ki be pakolja a dobozába....
Sztem nem venné a szájába,mert soha nem is vett semmit....nah majd meglátjuk,még nem tudom mit vegyek:(((((
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!