Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Kétéves fiam nem hajlandó...

Kétéves fiam nem hajlandó lefeküdni. Mit tennétek?

Figyelt kérdés
Már kikészít, de tényleg. Iszonyú hisztis, és mindent egyedül akar csinálni, ami nem is volna akkora gond. Bölcsibe jár, ott rendesen alszik másfél órát délután. Hazafelé mindig játszóterezünk, itthon játszik úgy egy órát, míg én végzem a dolgomat, vagy "segít". 7 körül vacsorázik, aztán fürdés, mese, lámpaoltás. Az utcai lámpa pont bevilágít, tehát nincs nála sötét, sőt lehet, hogy az (is) baj, hogy most már egyre később sötétedik. Amikor kijövök tőle, 1-2 percig elvan, aztán felkel és kiballag. Én se szó, se beszéd, visszaterelem, betakarom, kijövök. És ez megy órákig!!! Van, hogy muszáj vele foglalkoznom, mert pl. tegnap is kétszer képes volt bekakilni, csak azért, hogy kicseréljem a pelusát. Az orrfolyással már nem fog ki rajtam: adok neki lefekvéskor zsepit. Inni jó ideje nem kap és nem is kér éjjel. Nagyon álmos, de akkor is kijön újra meg újra... Bezárni nem akarom. Legtöbbször már ordítok mérgemben, ő sír, majd hüppögve két perc alatt elalszik. Ha valamiért ott marad fekve, percek alatt elalszik. Hétvégente délután is ez megy, szombaton pl. fél 12-kor tettem le (6-kor kel), és 3-kor aludt el végül, de úgy, hogy már vöröslő fejjel ordítottam vele, szégyen, nem szégyen. Természetesen már százszor elmondtam neki, hogy miért kell lefeküdni, csend is van, mese is van, meg is ígéri, hogy nem jön ki... aztán kezdi elölről. Reggel meg alig bírom felrázni, de muszáj a bölcsi miatt, nekem fél 8-ra a munkahelyemen kell lennem. Ti mit tennétek?
2012. máj. 14. 21:07
 1/6 anonim ***** válasza:

Hát ez nehéz ügy. Nálunk is sokáig "bandáznak", mivel ketten vannak, így egymást is "szórakoztatják", nehéz lecsitítani őket.


Én azzal próbálkoznék, hogy egy pontos rituálét kitalálnék, hogy mi miután következik az esti szertartásban, és attól lehetőleg nem térnék el.


Aztán ami még eszembe jut, nem tudom, van-e valami kedvenc alvóállata, de esetleg beszéld meg vele, hogy az ő feladata elaltatni xy-t minden este, és akkor hátha eközben bealszik, mert mint írod, csak pici nyugalomra van szüksége...

2012. máj. 14. 21:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:

Ha nem kiságyba alszik feküdj mellé.Én is így alszom most.Bár ő most köztünk alszik.


4 gyerkőc anyukája

2012. máj. 14. 21:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:

esetleg kipróbálhatod, hogy odafekszel mellé, semmi dumcsi vagy kontaktolás, csak hogy a fizikai közelséget érezze. hátha megnyugtatja.

Szerintem szerezz be sötétítőfüggönyt, mert fény is zavarhatja. Próbálj meg új alvási szertartást kialakítani. Ha lehet, tegyétek máshová az ágyát, kapjon egy kedvences ágyneműt, díszpárnát, alvókát, és találj ki valami rutintm, ami az új estékhez jó lesz. mittomén: egy mese, vagy összebújva ringatás két dal erejéig, aztán leteszed és egy puszi után csak ott ülsz csendben... ez most csak egy verzió, akármit kitalálhatsz, de térjen el attól ahogy most halad az esti rutinotok.

2012. máj. 14. 21:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:

Az én kisfiam 21 hónapos, és mostanában gyakran előfordul, hogy nem akar se lefeküdni, se aludni (dackorszak :)). Én benn szoktam vele maradni a szobájában, amíg elalszik, de van olyan, hogy állandóan kimászkál az ágyából játszani. A csúcs az volt, amikor közölte, hogy nem akar az ágyába feküdni, és végül a szőnyegen aludt el... Én otthagytam, hogy okuljon belőle, mennyire kényelmetlen, és bevált: legközelebb már kérés nélkül ment az ágyába :)

Egy módszer általában beválik: olvasok neki mesét, de csak akkor, ha fekszik az ágyában. Amint kijön az ágyból, elhallgatok. Továbbá nem engedem, hogy kimenjen a szobájából, megmondtam neki, hogy ha nem is alszik, akkor is bent kell maradnia alvásidő alatt (persze úgyis mindig elalszik). Nappal besötétítek, éjszaka egy sólámpa világít a szobájában.

Én azt javasolnám, hogy maradj benn vele egy kis ideig, akár mesét is olvashatsz közben. Mondd meg neki előre, mennyi ideig maradsz ott, és addig próbáljon elaludni. Még mindig jobb félórát rászánni az altatásra, mint órákig kínlódni és veszekedni vele. Kérdezd meg tőle, mit szeretne elalvás előtt, mesét, éneket, simogatást... A lényeg, hogy az elalvás kellemes élmény legyen a számára, szívesen menjen aludni.

2012. máj. 15. 00:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
Szia!Nekem ezzel kapcsolatban az vált be,hogy,ha folyton felül az ágyban mondom Neki,hogy kimegyek és egyedül kell aludnia.Ha erre se fekszik le tényleg kijövök és rácsukom az ajtót.Ilyenkor el kezd sírni én kb fél perc múlva visszamegyek (nem hagyom sírni). Abban a percben mászik fel az ágyra és nem kel fel.Nem szólok hozzá és van,hogy 1 perc alatt elalszik,de van,hogy még 20 percig motyog magában.Én mondjuk minden este altatom és ez amit leírtam ritkán fordul elő,de semmi más nem használ,különben és is kiabálnék,ami semmit nem ér.
2012. máj. 15. 13:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat. Sajna azt kell mondjam, ezek közül nálunk egy sem vált be. A menetrend ugyanaz minden este: fürdés, utolsó ivás, mese, betakarom, puszi. Aztán kezdődik a mászkálás... SEMMI nem segít, egyszerűen nem marad az ágyában. Ha ottmaradok vele, órákig is elszórakozik, forgolódik, nem alszik el. Ha kijövök, bömböl és kijön utánam. Fogalmam sincs, mit csináljak vele. A bölcsiben és itthon az apjával gond nélkül elalszik, de ő sajna nagyon ritkán ér haza időben, hogy letegye. Még valakinek ötlete esetleg?
2012. máj. 24. 21:13

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!