Hogyan legyek türelmesebb a gyermekemmel?

Van egy 5 éves kislányom. Sokszor veszekedek vele, van hogy néha akkor is mikor utólag rájövök nem is ő a hibás. Meg türelmetlen vagyok vele, néha nincs kedvem játszani sem vele, ilyenkor valahogy elterelem a figyelmét, vagy arra irányítom, hogy játsszon egyedül, vagy elviszem egy kisgyerekhez játszani. Tudom, hogy ilyen dolgok néha előfordulnak néha a szülőkkel, hiszen állandóan idegesek vagyunk, feszültek, és igaz nem szabadna de hazavisszük a munkahelyi problémákat is kicsit, meg hát a legrosszabb talán nálunk, hogy a párommal sem vagyunk egy hullámhosszon, ami sok vitát, veszekedést szül. Igyekszünk nem a gyerek előtt, de néha előfordul. Igazából nekem az a bajom magammal, hogy sokszor a feszültség akkor jön ki, mindenféle feszültség mikor a gyerekkel vagyok, illetve legfőképpen mikor reggel rohanunk. Iszonyú türelmetlen tudok vele lenni olyankor, most egy két napja nagyon. Már a múltkor sikerült magamat leállítanom, hogy így nem szabad viselkedni, aztán mindent elkövettem, hogy nyugodt legyek és máshogy adjam ki magamból ami bánt, idegesít. De most pár napja megint rajtam van. Az a baj, hogy nincs egy igazi barátnőm sem, vagy rokonom akinek elsírhatnám a bánatom. Lehet nem oldódna meg, de legalább egy kicsit megkönnyebbülnék. Anyukám nekem nincs, úgyhogy ilyenhez sem fordulhatok. Néha nagyon egyedül érzem magam. Persze aztán felállok és újra jó minden, de néha nehéz. De egyébként a legjobban talán az a baj, ahogy így végiggondoltam mindent magamban, hogy a párommal való ellentétek, hogy nem ért meg engem, az okozza a legjobban a dolgokat. Megbeszélni nem tudom vele, már ötmilliószor próbálkoztam. Már megfordult a fejemben, hogy elhagyjam, de nincs hova mennem, meg aztán megoldódtak valamennyire a dolgok és ment minden tovább. Néha azért már megfordult a fejemben, hogy úgy szeretnék egy férfit aki szeret, figyel rám, megért, tudja kezelni a hülyeségeim mert ugye nekem is vannak. De én egy nagyon hűséges ember vagyok, így ez n em jön szóba. Csak maga az érzés hiányzik, hogy valaki szeret stb. De visszatérve a kérdésemre, tehát nagyon bánt, hogy igazából sok minden akkor jön ki, mikor a gyerekkel vagyok, illetve legfőképpen a reggeli rohanásban. Valami ötlet, tanács hogyan legyek vele türelmesebb? Tudom hogy először a saját problémáimat kell, kellene rendezni, de az nem olyan könnyű, illetve ahol tudok egy kis megoldást találni, hogy felejtsem el a gondokat, bajokat stb-t azt megteszem, de nem mindig van rá erőm. Sokszor úgy érzem, hogyha nem dolgoznék jobb lenne, vagy ha négy órában dolgoznék, akkor többet tudnék vele lenni, lehet könnyebb lenne. De sajnos nem engedhetem meg magamnak.

Szeretnék jobb anya lenni, szeretnék olyan jó anya lenni mint más. De néha nagyon összecsapnak fölöttem a villámok és kész vagyok. Aztán átgondolom és utána találok megoldást valahogy, de nagyon nehéz.

Az is sokszor nézeteltérés közöttünk a párommal, hogy míg én leszídom a gyereket, büntibe küldöm (néha) akkor ő megvédi. Ha én mondok valamit, ő megvígasztalja. Így sajnos a gyerek eléggé akaratos. Bár biztos azért is mert egyedüli gyerek, de sok van abba, hogy apa ellenem van sokszor. A gyerek ezt sokszor ki is használja. Természetes viselkedés ez nála, én tudom, de idegesít és néha kijönnek rajtam a dolgok. Mondtam már az apjának is hogy fejezze be, hogy mondjunk egyet, de nem érti meg. Annyira nehéz így. Közben meg nem szeret a gyerekkel menni vásárolni, vagy bárhova, mert hisztizik néha, vagy követelőzik, vagy egyszerűen csak futkos (persze ésszel), de zavarja az apját ez. Égőnek tartja, pedig az ő keze is benne van.

A másik, hogy soha nem számíthatok rá az ovibavitelnél, hozatalnál. Én mindig egy olyan férfiról álmodoztam aki teljes körűen a párom, társam, főleg mikor már gyerekünk van, de sajnos még ő nem érett meg erre. Én pedig nem tudom megtanítani erre. Néha olyan irigykedve nézek másokat, hogy együtt mennek a gyerekért, ha úgy van, hogy otthon vannak aznap. Még ha néha is, de akkor is együtt mennek, mert ugye azért néha nehéz az ilyet összehozni, hiszen mindkét szülő dolgozik. De ha úgy alakul akkor nem kérdés náluk, hogy együtt mennek a gyerekért. A másik meg hogy soha nem megy el a gyerekért, el sem viszi. Ez engem úgy bánt. Nem láttam még ilyen embert.

Viszont van sok jó tulajdonsága is, ami esetleg más férfinak nincs, ezt is elismerem. De egyszerűen némely dolga annyi vitát szül. Mondjátok meg mi a teendő?

Kicsit lehet keszekusza amit írtam, ezért elnézést kérek, de most eléggé zaklatott vagyok. De már az is egy kicsit jobb, hogy kiírtam magamból. Aki elolvassa, már annak is köszönöm.