Anna, Peti, Gergő. Csak engem idegesít a könyv remegésig?
Két kisfiam imádja, az összes könyv megvan.Eleinte én is szerettem nekik olvasni belőle, mert tényleg kedves, tanulságos történetek vannak a könyvekben.
De most, hogy már minden könyvet min. 15X!!!! elolvastunk annyira felidegesít ha ezt a 3 nevet meghallom, hogy remegni kezdek az idegtől...
Ha nem este, akkor délelőtt kell olvasni, ha nem olvasok, akkor a gyerekek "olvasnak" nekem belőle.
ÉS csalni sem tudok, pl. lerövidíteni egy történetet, mert szóról-szóra tudják :)
Szintén 6-osnak:
Én nem olvastam még ellenkritikát, még csak egy darab könyvünk van, azt sem olvastuk rongyosra. Nekem nem az a bajom, hogy unom, hanem egyszerűen csúnya a rajz, és számomra idétlen a szöveg.
Senki nem mondta, hogy a kicsiknek nem ideális (vagy lehet az első mondott valami hasonlót), de igazából nekem nem azzal van a bajom, hogy anyukák befolyásoltak és figyelem az ellen kritikákat. Egyszerűen csak utálom ezt a rajzot. De ettől még egy percig sem fogom a gyerekem elé tárni, hogy anya szerint ez csúnya. Ne mérgelődj már, ne hidd hogy egy mesekönyv miatt az anyukák majd Bartos Erika ellenkampányba fognak kezdeni és most összedőlt a világ. Hihetetlen hogy egyesek mit bele nem látnak a dolgokba.
S hogy értsd: nekem nem tetszik! Nem azt írtam, hogy a gyereknek nem jó, vagy hogy tiltani fogom tőle. Ugyan már! Hangsúlyozom NEKEM nem tetszik. Lányom meg szereti. ne aggódj, nem fogom most emiatt falba verni a fejem.
Ezt a mesét én sem szeretem. Nem unom, mert még nem olvastam sokat, lányom még kicsi, így nem kéri minden nap százszor. Csak egyszerűen nem tetszik különösebben. De ez nem jelenti azt, hogy a gyerekemnek nem olvasom.
Persze hogy sokszor kérik a gyerekek, mint mindent, és egy idő után az ember is már kívülről fújja meséket. De ezek a mesék valahogy nem tetszenek, nem a tisztasága, szépsége, kedvessége (mert ez tök oké), csak valamiért nem jön be. Viszont míg lányom kéri, addig mesélem. Bár azt senki nem mondta, hogy emiatt tiltaná a gyerekétől. Legalábbis még ilyennel nem találkoztam.
De ettől még lehet nem szereti ezt a mesét.
Fogod a gyerekeidet és bementek egy könyvtárba :) Tuti választanak valami mást is, és nem fogd szétunni az agyad olvasás közben :D Én ezért kezdtem könyvtárba járni, mert ugyanazt a 10 mondókás leporellót olvastatta velem a fiam non stop. 2,5 éves most, pár hónapja kezdtük a könyvtárasdit. Épp a múltkor választotta ki az elő A-P-G-t :D De most visszavisszük, és majd jön egy másik. Igazából megértelek, kb 3x olvastatta el, és én is kicsit gügyének találom, de neki tetszik.
Választani szokott Kippkopp-ot, valami Micimackósat, hozott már Bogyó és Babócát (ezt nézi filmen is), és persze próbálok én is ajánlgatni neki :)
Én azért szeretem kimondottan ezeket a könyveket, mert a legkisebbek ezeket tudják igazán megérteni. A nagyobbaknak ezek a könyvek nem biztos, hogy érdekesek már. Nagyon egyszerű a nyelvezete, a mindannapi élet történéseit meséli el, ami a mi kisebb gyerekeinkkel is megtörténik. Másfél-2 éveseknek nagyszerűek ezek a könyvek, mert valljuk be, nagyon kevés mesekönyv van az Ő korosztályuknak, amit meg is értenek.
Egy óvónő
Hát, kedves óvónő, én nem vagyok szakmabeli, de nekem túl egyszerű a nyelvezete, nagyon sok a szóismétlés, alig-alig akad összetett mondat, a szinonímákról (ill. azok hiányáról) már ne is beszéljünk. Pl. dühös-mérges, szomorú-bánatos stb.
Ezek miatt én pont nem gondolom, hogy segítené a beszédfejlődést, stb.
A beszédfejlődést azért ez is segíti, de én elsősorban arra gondoltam, hogy ezt a nyelvezetet értik meg jobban, ezáltal a képalkotást is elősegíti. Ahogy hallja a mesét a kis fejében megjelenik a történet képekben. Egy 2 évesnek hiába olvasol tündérmesét, nem tudja úgy elképzelni, hiszen sokkal bonyolultabb, összetettebb a cselekmény. Ezért is szeretik jobban az5-6-7 évesek mert ők már megértik, hiszen sokkal több a tapasztalatuk a világról. A beszédfejlődét pedig legjobban az anyuka és a család tudja fejleszteni a mindannapi életban.
Ezeket a könyveket nem csak olvasni lehet, hanem a kicsit beszéltetni a képek történéseiről. Ezáltal megtanulja kifejezni, megfogalmazni a gondolatait, és lehet, hogy Ő más történetet kerekít ki a látott képekről. Ez pedig nagyon jól fejleszti a képzeletet, fantáziát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!