A pszichológus anyuka segítségét szeretném kérni, aki szokott ide írni, persze más is válaszolhat?

5.5, 2.5 éves és 9 hónapos gyerekeim vannak, az a problémám hogy nem tudom magam rávenni hogy kicsit elmenjünk a férjemmel kettesben valahova pedig vágyom rá de ahogy közeledik az időpont egyre jobban félek és végül aztán mindig lemondom. Mivel nincsenek nagyszülők (vagy 2 van de köszönik, nem kíváncsiak ránk) így bébiszitter vigyáz (na) a gyerekekre. Előtte itt volt velem együtt hogy megismerjük kicsit, normális, kedves nő, neki is van gyereke. Legutóbb azt mondtam a férjemnek hogy az a fő bajom hogy 3 gyerek az sok egyszerre egy bébiszitternek tehát azért nem merem itthagyni. Na most ezt kiküszöböltük, mivel a legnagyobbam oviban van. És a két kisebbet a bébiszitterre bíztuk múltkor 2 órára de egy merő görcsben volt a gyomrom, csak gyorsan bevásároltam (felét elfelejtettem annak amit akartam) és hazarohantunk hozzájuk. A férjemet ez zavarja, hiszen szegény tényleg próbálkozik hogy legalább havi egyszer tudjunk váltani x mondatot anélkül hogy valaki belekiabálna, vagy sírni kezdene vagy halaszthatatlan kérése lenne.Értem én őt is, és én magam is vágyom rá hogy megnézzek egy filmet, vagy egyszerűen csak szétnézzek egy boltban, nyugodtan egyek végig egy ebédet vagy ússzak egy nagyot ami máskor teljesen lehetetlen. És mégse bírom megtenni.

Mi a fenéért van bennem ez az ideg? Ez a görcs? Mi lehet ennek a valódi oka? Mások olyan könnyen jönnek mennek lepasszolva a gyerekeket, persze nagyszülőnek az gondolom más érzés lehet.

Más véleménye is érdekel persze csak gondoltam ha a dolog lelki oldalát megérteném, hátha le tudnám küzdeni valahogy.