Milyen törölközője van 2 éves gyerekednek? Linket is írhattok!
Bazinagy pelenka anyagú fürdőlepedő. Azt könnyű mosni.
Viszont nemsokára már áttérünk a rendes törölközőre. Én nem veszek neki Verdásat vagy Thomaszosat, majd csak ha kéri. Sima törölköző, amit mi is használunk.
2,5 éves lesz májusban a kisfiam. A keresztszülőktől kaptunk tavaly nagy, kocka alakú kapucnis törölközőt. Nekünk ez praktikus, mert nekem bele kell tekernem és a szobában öltöztetnem, mert bőrproblémával küzdünk, amit nem lehet fél perc alatt elintézni, hanem alapos kenegetést igényel.
Az Ázsia centerben vették egyébként, Pesten.
Ugyanez volt a bajom, mint Neked, kedves kérdező.
1 évesen kicsi lett a 80x80-as kapucnis kifogó a lányomnak, ezért a szülinapjára kértünk a mamáéktól egy Brendonos 120x120-ast. Ugyanúgy kapucnis, nagyon vastag, puha frottír. Drága, de megéri, mert semmi baja, azóta is ezt használjuk egy vékonyabbal felváltva. Ez szintén 120-as, kapucnis, a Corában vettük fele annyiért, mint a Brendonosat.
Ez a kettő van, míg egyik a mosásban, a másik használatban.
Lányom épp 2 éves, bőven beteríti mindenhol fekve és állva is:) Neki mindig vizes lesz a haja a nagy fürdésben, ezért is szeretem ezt a fajtát. Fürdés után ráakasztom a fejére a törülközőt, jól megdörzsölöm és betekergetem.
Szerintem még pár évig jó lesz, ha az anyag nem megy addig tönkre, de nem hiszem, mert egy év alatt sem lett baja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!