Ezektől lennénk rossz szülők?
Olyanokat hallok mostanában akár az utcán, a játszótéren vagy mondjuk a Tesco-ban, hogy az eszem megáll. Sokszor leszólnak, hogy hogyan nevelem a gyerekeimet.
Tessék, egy tökéletes példa: múltkor a játszótéren a kisfiam ellökte a kislányomat, odamentem a kislányomhoz, átöleltem, odahívtam a kisfiamat, aki vígan homokozott, mintha misem történt volna, és kértem, hogy kérjen bocsánatot. Nem kért bocsánatot, ezért elvettem tőle a homokozószettet és megkértem, hogy üljön le mellém a padra. Elkezdtem vele beszélgetni arról, hogy miért csinálta és hogy miért kell bocsánatot kérnie, és mondtam, hogy addig nem mehet vissza játszani, amíg bocsánatot nem kér a húgától. Mire egy anyuka a mellettem lévő padon megszólal: "jaj, anyuka, nehogy azt higgye, hogy ezt majd a gyerek megérti és be is fogja tartani. Sz*r a nevelési módszer." Az oké, hogy nekem ez szarul esett, de kisfiam három éves, értelmes, okos kisfiú, aki bármit képes megérteni. A kislányom egy éves, de már ő is így van nevelve, hogy szépen kell kérni, nem hisztizünk, nem ütünk meg senkit stb.
Múltkor a Tesco-ban a kisfiam elkezdett hisztizni egy játékért, de nekünk alap elv, hogy nem kap a gyerek úgy semmit, ha hisztivel kéri. Hanem szépen, ugyan úgy, ahogy tanítva lett és akkor lehet róla szó, hogy megkapja. És akkor is megszólalt mögöttem egy nő a férjének: "de örülök szívem, hogy mi nem ilyen jelentéktelen módszerrel neveljük a gyerekeinket, hogy nem kap meg semmit!!!" Semmit!!! Mindent megadunk a gyerekeinknek, de nem úgy fogják megkapni, hogy kihisztizik, mert majd az életben sem kaphatják meg hisztivel azt, amit akarnak. A férjemmel így neveljük a gyerekeinket.
Szerintetek ez annyira rossz módszer? Ettől lennénk rossz szülők? Tényleg mi csináljuk rosszul?
Számomra is ez a normális (persze semmi gondom, ha másnak másra áll rá a szája), bár szerencsére én eddig azt a „bókot” kaptam mindig, hogy milyen jó, hogy nem gügyörészek a gyerkőccel, hanem emberként kezelem.
Sőt, nálunk az az érdekes helyzet alakult ki, hogy mivel a férjemet a gyereknek a nevén nevezem (nem azt mondom, hogy „majd ha a papa/apu hazajön”), és ő is így tesz, ezért a gyerkőc minket is a keresztnevünkön szólít. Egy időben furán éreztem magam emiatt, mert láttam néhány szülőtárson az oviban, hogy furcsállják. Pedig ez nem direkt van (én gyerekként apunak és anyunak hívtam a szüleimet).
Nálunk a családban is van ilyen helyzet, de annak az újranősülés az oka.
Unokatestvérem megnősült, született egy lánya abból a házasságból. Az a házasság tönkrement, de a kislány az unokatesómnál maradt. Aztán az unokatesóm újranősült, abból a házasságból is lett egy gyerek, de a nagyobbiknak az "új anya" nem anya, hanem Rita. Most már a kisebbnek is Rita, mert ezt hallotta állandóan a nagytól, hogy Rita. A nagy így vitte oda a kicsit az anyukájához, hogy "menj oda Ritához, majd segít". Most már megszoktuk, de akkor káosz volt felfogni.
Nekem rosszul esne, ha a gyerekeim a nevemen szólítanának.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!