Miért pisil be a 27 hós lányom a bölcsiben alvás közben?
Július közepe óta, tehát már 5 hónapja szobatiszta a lányom, nappalra , éjszakára 3 nap alatt lett az.
Nagyon kevés balesetünk volt azóta. szeptember végén kezdte a bölcsit, azóta 4-5-ször volt beteg,nem igazán volt bepisilés, viszont 2 hete szinte minden nap alvás közben bepisil, otthon ha 10 órát alszik akkor sem pisil be.
A gondozók szerint lehet fel van fázva, de akkor nem csak mindig egyszer, ugyanakkor pisilne be, szerintem.
Vagy pedig a változások,hogy bölcsibe került, de könyörgöm ennyi idő múlva jön elő?
Szerintük, ne foglalkozzak vele,hagyjam mintha semmi sem történne. Ha itthon alszik ebéd után sohasem pisil be.
Mit tegyek,kétségbe vagyok esve, vigyem el egy pszichológushoz, félek nehogy vissza adják rá a pelust.
Amúgy egy nagyon okos kislányról van szó, aki ezt nem tudja most megmondani,hogy miért történik.
Köszönöm előre a válaszokat.
Velem még az oviban is előfordult. :) De többnyire bosszúból csináltam, mert nem engedtek ki WC-re, én meg bebizonyítottam, hogy tényleg kell.
Esetleg érdemes lenne a gondozónénikkel megbeszélni, hogy lefekvés előtt figyeljenek oda rá, hogy pisiljen. Talán akkor nincs inger, nincs baleset.
Sajnos a problémánk még ugyanúgy fenn áll, a bölcsiben alvás közben bepisil, itthon még éjszaka senm.
Mikorra rendeződik ez, vagy mit tegyek?
Ma a gondozó néni megkérdezte tőle hogy kér-e pelust alváshoz, hevesen tiltakozott :)
köszönöm a válaszokat
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!