Rossz anya az, aki megütötte a gyermekét?

Sziasztok!

Amíg nem volt gyerekem, elitéltem azt aki megüti a sajátját (előttem az volt a "példa", hogy keresztanyám dühből vágta a gyerekeit.

Aztán nekem is lett egy fiam.

Mindenkitől azt a jelzést kapom, hogy ő ilyen gyereket még nem látott, csendes mikor kell, de huncut ha lehet. Elvan a játékaival, boltban nem követelőzik, de sugárzik az arca az örömtől, ha mégis kap valamit. Utcán eszébe sem jut elereszteni a felnőtt kezét. Viszont ha rájön a hiszti, akkor a hajamat tépem.

A szívem mélyén rossz anyának tartom magam, de bevallani nagyon nehéz.

Régen (1-másfél éves korától) elkezdtünk néha rácsapdosni a kezére, ha pl konnektorban túrkált, a sütő gombjait babrálta, stb. aztán egyre inkább rászoktunk, jött egy stresszesebb időszak. Aztán volt rá példa (életében összesen 2-szer), hogy nem tudtam uralkodni magamon és megpofoztam. piros maradt a kis arca, de a bőre nagyon érzékeny, a simogatás helye is meglátszik.

Egyszer azonban, mikor már 2 órája hulla álmosan szenvedett az ágyában és semmi nem volt jó neki, és meg akartam simogatni a haját, emeltem a kezem és láttam, hogy megijed, elsírtam magam és szorosan megöleltem. Azóta egyszer sem kapott ki. Sehova.

Félre ne értsétek, előtte sem vertük, kb hetente kapott kezére vagy a pelenkás popsira, meg sem érezte többnyire, de arra használt, hogy észbekapjon hirtelen.

Azóta ha nagyon hisztizik és semmi nem használ, kis vizet pöckölök az arcára, ha az sem hat, inkább félrevonulok és a saját fejem verem a falba. Ő a mindenem és nem szeretném, hogy egy kis "nevelés célzatú" aprócska "megoldás" elválasszon minket.

Most biztos sokan elitéltek, megértem, én is UTÁLOM magam emiatt. Elfogadhatatlan és megbocsáthatatlan.

Úgyhogy ha megfogadtok egy tanácsot, ha észreveszitek, hogy a kézre/fenékre csapás kezd rendszeres lenni(akár heti-havi), azonnal hagyjátok abba, de jobb, ha el sem kezditek, anélkül is lehet hatni rájuk!!