Hogyan csináltátok a korházban töltött napokat a kistesóval, hogy a nagyot a legkevésbé se viselje meg?

Az attól függ, hogy a kistesó most született-e vagy betegség miatt van kórházban és attól, hogy mekkora a nagy.

Én egyfolytában mondogattam a kistesónak, hogy húzzon bele a gyógyulásba (ha újszülött, akkor a súlygyarapodásba), hogy mehessünk haza a nagy nővéréhez.

Amikor született a kicsi, akkor a nagy 1,5 éves volt, nem hozta be apa meglátogatni minket, csak 72 órát töltöttünk bent. Korábban is volt, hogy egy-két hétvégén a mamáéknál volt, nem volt neki trauma, hogy pár napig nem lát engem.

Amikor majdnem kettő volt a kicsi és kórházba mentem vele, akkor a második nap közösen felhívtuk a nővérét, beszélgettek is telefonon.

2,5 éves a nagy. Én azt csináltam, hogy amikor már látszott a pocim, meséltem neki arról, hogy ott a kistesó, és majd menni kell a kórházba anyának, ott lesz pár napot, de természetesen bejöhet majd hozzánk.

Nem lódítok, semmilyen probléma nem volt, szépen szótfogadott az apjának, és a kórházban sem volt sírós jelenet. Valahogy "felfogta" mi a helyzet. Beszélgetni kell velük erről. Értik ők ám!:)

A nagyobb ( másfél éves) a mamáéknál töltötte azt az időt, míg a kicsivel a kórházban voltunk. Jól érezte magát, de azért hiányoztam neki. Mikor hazajöttünk a nyakamba ugrott, és sokáig csak szorított. Pedig a Mamáéknál egyszer sem sírt utánam, végig jókedvű volt...

Szerintem neki ez volt a legjobb megoldás.