4 éves kisfiamnak nagyon fáj a hasa, nem ez az első alkalom. A doktor Gasztróenterologiára utalta be. Mire számíthatok?
A kérdésem, h aki volt ilyenen, mit csinálnak a gyerekkel, és , h mi derült ki a vizsgálatból??? Remélem, h tudtok segíteni, nagyon ideges vagyok.
Köszönöm
Szia!
A gasztroenterológián azt vizsgálják meg, hogy van-e ételallergiája a gyerkőcnek.
Mi csalán kiütésekkel mentünk, ami olyan szintű volt,hogy a lányomnak csak a popsi csücske volt normális, a többi csalános, vörös és égetően viszkető.
Lehet, hogy életkortól és tünettől is függ a vizsgálat ill. a terápia.
A kicsim 1,5 éves volt, és mi nagyon erős diétát kaptunk (én is, mert szoptattam őt), de volt vérvétele is. Az negatív lett, de a diétát 1 évig tartanunk kellett. Majd jött a "gyöngyteszt", amikor a bőrbe juttatták tűvel az irritáló anyagokat, és megnézték a bőr reakcióját.
Végül 2 napig, megfigyelés alatt tejet kellett innia a kicsinek, és itt is nézték a reakciót.
Természetesen, kb 2-3 hónaponként közben kontroll volt.
Kicsit úgy éreztem, hogy keresik a tűt a szénakazalban...
Nekünk ez volt a tapasztalatunk.
Minden jót!
Köszönöm a válszokat!
nem tudom mi lehet nálunk.Az én fiam most 13kg, 4 éves, fáj a hasa, 4-5 naponta van széklete, az utobbi 1 évbe nem hizott semmit, ezt tudja a doki is de mivel én sem vagyok nagy darab mindig azt mondta h nem baj...
Most telt be a pohár. Én elviszem mostmár mindenhova, mert eddig azért nem küldte h kicsi, de ha igy haladunk az is marad.Étvágy az van, eszik is, ezért nem értem miért nem hízik, vagy miért csak ilyen ritkán kell kakiklni??
Aki tud még vmi okosat írjon kérem, és az eddigieket köszönöm!
Amúgy a gasztroenterológián azt is szokták nézni hogy nincs e refluxa. Mondjuk ehhez el kell küldeniük ilyen izotóp gór vizsgálatra, ami nem fáj, csak feküdni kell.
Érdekes amúgy hogy jó étvágya van és mégsincs több napig széklete. Lehet vmi az emésztésével szerintem. Azért még kis korban a napi egy széklet lenne a normális. Bár volt olyan időszak hogy a lányom sem kakilt egy napig, de aztán másnap igen. De megfigyeltem hogy akkor nem ette meg azt a mennyiséget mint szokta. Meg függ attól is mit eszik. Legyen jó rosttartalma az nagyon fontos.
Igazából szerintem a gasztroról el fogják küldeni más helyekre vizsgálatokra. De én is javaslom a vérvételt mindenképpen ha előtte ha közben, mert abból sok minden kiderül. De teljes vérképet mindenképpen!
Székrekedése nem szokott lenni? Vagy nagyon kemény a kakija mikor van neki jó pár nap után? Mert lehet ez is baj. Nem ürül ki a gyomra, hasa és ettől fáj neki.
Hát remélem nem lesz nagy ba és hamar megtalálják a megfelelő kezelést és hamar helyrejön.
Majd írd meg mit mondtak. Kíváncsi vagyok nagyon!
Szia/sztok!
Köszönöm a válaszokat.Közben már kicsit előrébb jutott a dolog, elkészült a gyerek vérképe, ami vashiányt mutatott, de a háziorvos szerint amúgy se jó. Holnap viszem a Szt. László gyerek gasztroe.szakrendelésre, nagyon félek, remélem nem lesz baj, ill. jól viseli majd a kicsim.Járt már valaki itt? A kérdésekre is megpróbálok válaszolni.Nem szokott székrekedése lenni, hétfőn kijött a doki mikor nagyon fájt a hasa és akkor megnézte a székletét és azt mondta, h szép, nem zsíros, nem kemény és jól emésztett, és ez ha jól emlékszem kb a 4. napos széklete volt .Amikor már napok telnek el akkor már persze visszaesik az étvágya, nem is csoda hiszen tele vannak a kis belei sztem meg a pocak is. DE kivülről meg nem látszik semmi , olyan sovány, ezért is döntöttem ugy hogy mindenképp megnézetem, pláne h fájdogálni is szokott a pocija.Most is olyan szépen evett, húst, krumplipürét, tegnap tojást, ebédre főzeléket, szendvicset, 3 danoninót+ még a reggeli, alam, legalább 4-5 dl őszilé...és sehol semmi, nem hízik és kakika sincs hétfő óta sajnos.Ha voltunk a rendelésen írok majd ide ha éredkel a kimentel!Szia/sztok
DRukkoljatok
Szia/sztok!
Vége egyenlőre a nagy kérdőjeleknek.Voltunk a gasztroe. szakrendelésen, és hát reménykedve jöttünk el.A doktor azt mondta, h még nem kellenek vizsgálatok, csak a táplálkozási tanácsait követve remélhetőleg rendbe jön a kisfiam, és megszűnnek a problémái.Elkell hagynunk a csoki evést, de még a kakaót is, és minden cukros innivalót is.Naponta 1x ihat ebéd után vmi igazi 100% gyümőlcslevet,így rendeződni fog az h nagyobb mennyiségeket szépen megegyen és h a széklete is rendbe jöjjön, naponta 1x kellene h legyen neki!Addig is kap naponta ilyen cukros szirupot ami eljut a kis belekig és ott kifejti a hatását mégpedig, h kiváltsa a székelési ingert nála.Ahogy végighallgattam a doktort akkor jöttem rá, h mennnyi sok felesleges és nem sokat használó dolgot adtam neki, csak mert ő nagyon szereti.Nehéz lesz leszokni, arról, h csak ugy reggeli után mikor mondjuk kér 1 kismackót azt mondjam neki, h nem lehet, de hosszutávon ez a célravezető, most legalábbis ez tűnik annak.Nem akarom, h megint ugy fájjon a pocija, ami nagyvalósznűséggel a felhalmozodott széklet miatt szokott neki lenni.Hát , így állunk mi, köszönöm szépen a segítséget mindenkinek, és nagyon jólesett, h igy ismeretlenül is, de kedvesek és éredklődőek voltatok.
2 hónap múlva viszem a kicsimet kontrollra, akkor majd írok, kitudja mi lesz, de addig is a legjobbakat mindenkinek és jóegészséget neked/nektek!!
szia/sztok
Kriszti
Sziasztok!
Bár már lehet nem olvastok, gondoltam azért írok,h mi lett velünk.
Nos, júniusban megint volt1 ilyen nagyon komoly hasfájás a fiamnak, és bevittem este a kórházba.
Ott csináltak neki uh-ot, megvizsgálták a pocit és felvették az osztályra vakbélgyanúval.Vértvettek , és 2 órán belül mütötték is szegényemet.De hála Istennek jól ment és mióta kivették neki azóta elmúltak a hasfájós panaszai.
BÚÉK
Kriszti
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!