Van másnak is olyan kisgyereke, aki fordítotva használja az egyes szám 1. és 2. személyt? Mekkora?
A fiam 2.5 évesen kezdett beszélni(megkésett beszédfejlődésű) és ő is pont így beszélt ahogy írod. Mára (3.5 éves) 10 esetből 7szer már jól mondja és a maradék 3ban pedig elismétli helyesen mert tudja hogy nem úgy kell mondani.
Ti hamarabb is kezdtetek beszélni így biztos hamarabb jön el ez is hogy helyesen fogja alkalmazni.
Nemáá, 2 éves koráig nem beszélt, és ettől ájuldoznak? De miért? Ez tök normális és átlagos. Ha 3 éves korában sem beszélne, akkor kéne aggódni, de még akkor sem kéne ájuldozni. Az én lányom is 2 éves korától beszél, és teljesen átlagos, sőt van a környezetünkben több olyan gyerek aki ennyi idősen még csak halandzsázik, de minden másban nagyon ügyes.
A lányomnak is vannak ilyen fordítva beszélős mondatai, mint pl a "Kérsz vizet", de én nem mindig javítom ki. Észrevettem, hogy amit az elején hibásan mondott azt később magától kijavította, úgyhogy bízom benne hogy ezzel is így lesz. Ő még nem jár oviba, otthon van.
nyugi
majd az oviban helyre megy az a sok "hiba" :-))
ami a lényeg h iskolás korra helyesen beszéljen a gyerek
most még semmiről nincs elkésve és hitetnél a logopédusnak !
Köszi mindenkinek, abszolút hiszek a logopédusnak, kicsit félremagyarázol, csak arra voltam kíváncsi, mikor szokott a beszédük megfordulni.
Ájuldozásról: egyik kislány anyukája szinte elsápadt a héten, mikor ezt megtudta, és kérdezte: Úristen és nem estél kétségbe? Mondom nem, konzultáltam a védőnővel és a Beszédjavító intézettel.
És egy aranyos sztori, azzal kapcs., hogy "fordítva beszélsz". Tegnap a kislányom büszkélkedett az apjának: Kakiltál! Mondom neki: úgy kell mondani: kakiltam. Mire ő: Mama kakilt!!! :o) (Ekkor még nem volt meg a logopédus tanácsa, hogy ne javítgassam, mert egy online szakértőt kérdeztem és ma jött meg a válasza.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!