Miért lenne károsabb a televízióban nézett mese, mint a könyvben olvasott?

Egy kisgyermek, amint szellemileg megérett arra, hogy felfogjon egy történetet, azzal együtt, hogy a benne szereplő alakok nem valóságosak, vagy ha azok is, ami velük történik, az csak kitaláció. A könyvek tele vannak illusztrációval, a gyermekek élénk fantáziájúak, és ami számukra ijesztő, az úgy is az, ha nem is látják, sőt. Sokszor a fejben elképzelt világ félelmetesebb, mint a valós. Ezért nem értem, miért ez a felhajtás, tv ellenesség mostanában. Ha egy gyerek úgy ül le mesét nézni, hogy mi tudjuk, mit néz, előre eldöntjük, való-e neki és folyton kérdezhet, mindent elmagyarázunk neki, figyeljük reakcióit, utána is beszélgetünk a történetről, az mitől károsabb, mintha elmesélnénk neki könyvből egy hosszabb mesét?

Én magam nem néztem tv-t gyermekként, viszont minden nap meséltek nekem, sokat, könyvből. A mai napig van rossz emlékem arról, ahogy elképzeltem egyes mesékben (Grimm) a félelmetesebb jeleneteket, illetve az is nyomasztott, hogy a számomra nagyon kedves személy, anyu, apu szájából hallottam a gonosz szereplő szörnyeteghangját. Nem tudom, ez mitől másabb. Egy kisgyereknek nem kell tudnia megbirkózni a világ rossz dolgaival?