6 éves örökbefogadott kisfiam a napokban a kezemet kezdte el csókolgatni, mikor rákérdeztem, hogy de miért csinálja, azt mondta, mert hazahoztam őt a kórházból, mit csináljak?

Fontos, hogy ez a mese most ne konkrétan róla szóljon, ezért választanék inkább állatszereplőt. Ha ugyanis másról szól a történet, talán könnyebben feldolgozza,

mintha közvetlenül saját magáról hallana.

Írhatok most neked gyorsan egy mesét, nem tudom, milyen lesz, de azt remélem, hogy segíteni fog.

Nagy vonalakban:

Meséld el, hogy egyszer született egy kis állat, akit nem tudott gondozni a mamája, ezért jött egy másik mama, és magához vette. (Itt már valószínűleg kérdezni fog, hogy miért nem tudta gondozni. Lehetőleg a valósághoz közelítő választ adj, pl. "nem tudta gondozni, mert sajnos beteg volt", vagy "azért, mert nem volt elég ennivalója", esetleg "azért, mert a mamája is túl fiatal volt, szinte még ő is gyerek, és nem tudott volna vigyázni rá", stb. Fontos, hogy hangsúlyozd, hogy a kis újszülött szép volt, tökéletes, és NEM Ő TEHETETT RÓLA, hogy nem vihették haza.) Az új mamájáról is mesélhetsz, hogy milyen régóta várta már, hogy neki is szülessen gyereke, de sajnos neki nem születhetett. Ezért sokat szomorkodott, mert ez volt a legnagyobb vágya a világon. Elmehet a mamaállat pl. egy "varázslóhoz" segítségért, a varázsló pedig megláthatja a kis állatot a gömbjében. Így találhat egymásra a kicsi állat, és a mama, és azonnal tudják, hogy szükségük van egymásra. :)

Mesélhetsz arról, hogy milyen boldogan élnek, egészen addig, míg egy nap a kicsi állat meg nem betegszik. Nincs étvágya, egyre fogy, míg az orvosok ki nem derítik, hogy őt csak az anyukája szőréből vett varázsszer tudja meggyógyítani. Ekkor az anyukája, aki neveli, keresni kezdi azt az anyukát, aki megszülte. De nem találják sehol. Végső elkeseredésében az anyuka a saját szőréből készít varázsszert, ezt adja be a kicsi állatnak. Aki láss csodát, azonnal meggyógyul.

Elmennek a varázslóhoz, hogy kiderítsék, ez hogyan lehetséges. A varázsló pedig elmondja, hogy úgy, hogy a kicsi állat valóban a saját, igazi mamájától kapta a gyógyszert, mert hiszen nem attól lesz valaki valakinek a mamája, hogy világra szüli, hanem attól, hogy örökké szereti, és vigyáz rá, és hogy a varázsló a gömbjében azt is látja, hogy az a kicsi állat már újszülött korában is ahhoz a családhoz tartozott, akinél azóta is boldogan él, éppen csak meg kellett várnia a születése után, hogy megtalálják, és elvigyék őt haza. :)

Nagyjából ennyi, ha mese után kérdez, az jó, és igyekezz őszintén, de a saját szintjén válaszolni! Csak annyira válaszolj, amire kíváncsi.

Kérdező, 10:51:

"Azt mondták le kellett volna ülnünk ovi elején az óvónénikkel,hogy elmondjuk a tényt,mert ennek megfelelően foglalkoztak volna a gyerekkel."

Lehet, hogy annak a kisgyereknek az lenne a legjobb, ha nem "ennek megfelelően foglalkoznának vele", hanem éppen úgy, mint a többiekkel. Én úgy gondolom, hogy ha a dolgot mi, felnőttek nem fújjuk fel, akkor a gyerek is képes természetes helyzetként kezelni.

A te fiad különleges, mert "kerülő úton" érkezett hozzátok. Akkora kincs, hogy nektek kellett megkeresnetek, nem csak úgy "bepottyant" közétek. Nem is értem, hogy lehetnek a felnőttek ennyire ostobák...

Mivel maga az örökbefogadás valószínűleg még akkor történt, amikor a fiúcska egészen pici volt, nem hinném, hogy komolyabb traumát okozott volna neki a dolog. Így szerintem különleges elbánást sem tesz szükségessé. Ugyanúgy vannak szülei, mint bárki másnak, boldog családban él, az identitása meg sokkal inkább egészséges lesz, ha természetesen kezelik a dolgot, mintha folyamatosan ezzel foglalkoznak. Ő is kibújt egyszer egy pocakból, és azóta őt is szeretik. Ennyi. Éppen, mint bármelyik másik kisfiút.

Nekem is van egy kisfiam, és nagyon felmérgesít, amikor felesleges emberi butasággal találkozom, ami csak árt a gyerekeknek. Néhanap olvasgatok örökbefogadó oldalakat, mert végtelenül abortuszellenes vagyok, és úgy gondolom, hogy sokkal kevesebb lenne belőle, ha az emberek képesek lennének a helyén kezelni az örökbefogadás témáját.

Egyébként pedig dolgoztam állami gondozott gyerekekkel, és azt tapasztaltam, hogy ha el is vadulnak, az kizárólag annak "köszönhető", hogy ők senkitől nem kapják meg a szeretetet, amire szükségük lenne.

Minden gyerek kincs, mindegyikük értékesnek születik. Kizárólag mi, felnőttek rontjuk el őket, pedig csak meg kellene hallanunk, hogy ők mit szeretnének.