Óvodában bepisil a szobatiszta kislányom. Mi a megoldás?
Otthon már egyedül megy, sokszor nem is szól, hogy pisilni kell, hanem csak megy magától.
Viszont nem szeret óvodába járni és mondja is, hogy majd bepisilek.
Eddig megszidtuk,illetve minden ígértünk neki(játék, stb), de az sem használ.
Lehet, hogy nem kellene megszidni?
Ha vkinek van ötlete segítsen!
köszönöm előre is
Az én lányomnak nem volt gondja, mégis az oviban probléma lett. Megszidni semmi értelme!
Nálunk szép lassan kiderültek az okok:
lányom egyedül ment a kis WC-re, de mivel olyan nadrág volt rajta, ami patenttal záródik felül (tehát nem gumis), azt ő egyedül nem tudta összepatentolni. Azt gondolta, hogy akkor nem is patentolja ki, csak letolja pisiléshez. Na így az lett, hogy épp csak letolta a popsijáról, a pisi meg eláztatta a nadrág szárait.
Ez kétszer is megtörtént, a lányom meg annyira szégyellte magát, hogy nem mert pisilni az oviban. Mivel csak délelőttös volt, megpróbálta egész nap tartogatni, ami hol sikerült, hol nem, mire odaértem, mindig bepisilt. Hiába hívták ekkor már a dadusok/óvónénik, hogy menjen pisilni, nem akart.
Erre az egyik legjobb óvónéni azt javasolta, hogy vigyünk be egy bilit, és pisiljen abba. Ezt sikerült megbeszélni a lányommal is, hiszen a pisi tartogatása nagyon rossz.
Év végéig így maradt, idén már nem volt gond, hiszen a lányom sokat fejlődött.
Nem biztos hogy pont ez, de Nálatok is kellett valami rossz élménynek történni, ami miatt ez kialakult, nyilván emiatt nem akar oviba se járni.
Az okot próbáld meg kideríteni, szidással/jutalommal itt semmire sem mész.
Beszélgess vele arról, hogy mi történik az oviban. Én is elejtett fél szavakból hámoztam ki, hogy mi történt.
Nálunk is van egy 3 hónapos kistesó. Lehet, hogy ezért pisil be az oviban? Látja, hogy én itthon maradok a hugicával és ő is itthon akar maradni velünk. Pedig csak délig van ott, pár órát.
Cumizni sem cumizott, most pedig rászokott:( Bár a tesvére nem cumizik.
Szerencsére az ovónéni nagyon kedves és türelmes, sokat segít.
Remélem majd az idő megoldja.
köszönöm a segítséget
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!