Milyen szinten normális a kuki fogdosás?
Ez nem tudom mitől lehet,ez egy jó kérdés!
A kicsi még nem,mivel ő ma pont 21 hónapos,de a nagyobbik fiam,aki 8,5 éves állandóan ott kotorászik.
Az enyém is fogdossa. Meg szoktam kérdezni, hogy pisilni kell-e. Ha nagyon csinálja, megkérem rá, hogy engedje el, nem fogja elveszíteni. :) persze, nem nagyon hat, én is mindig aggódom, hogy valami baja van.
Ezek szerint másnál is, bocs, de engem ez kicsit megnyugtat.
Mivel a dolog kellemes érzést nyújt neki, ezért természetesnek mondható, főleg ebben a korban, hiszen ilyenkor kezdik el a gyerekek felfedezni a testüket. Nem is biztos, hogy tudatos cselekedet.
Tiltani nem szabad, de azért azt el lehet neki magyarázni, hogy társaságban ilyet nem csinálunk, mert ez másra nem tartozik. Ugyanúgy, ahogy a testünkre ruhát kell felvenni, ugyanúgy, ahogy nem mutogatjuk a kukinkat, ugyanúgy nem is fogdossuk, amikor közösségben vagyunk. Közben lehet magyarázni is neki, pl: "Apa-Anya sem csinál ilyet."
Hatásos lehet a figyelemelterelés is, lényeg, hogy ne büntessük.
Ez érdekes kérdés, szívesen olvasom a válaszokat.
Mi sajnos egyszer úgy jártunk, hogy nyáron az udvaron volt, bepisilt és apja levette a bugyiját. Igenám, de fogdosta a kukacot. A bőre begyulladt, majd a bőr felső felülete elkezdett "felszáradni" mint a sebnél, majd lehámlott. Persze közben a doktornéni írt fel krémet és kenegettük. De nagyon csúnya, vörös volt, úgyhogy érdemes odafigyelni a picikre.
nagyon szépen köszönöm a válaszaitokat!! kicsit én is megnyugodtam :) nem, büntetni nem szoktam ezért, hiszen nem hiszem, hogy érne bármit is. el szoktam Neki magyarázni, hogy mások előtt nem nyúzzuk, Apa is ugyan úgy mondogatja Neki. akkor maradunk is ennyiben :) azért majd oda figyelek rá!!
még egyszer köszönöm mindenkinek!!
Ági
Van ennek valami lelki oka, óvónők a megmondhatói milyen gyakoriak. Nem igen lehet vele sok mindent kezdeni, csak óvatosan tiltani, nehogy az miatt rögzüljön. Én szorongást keresnék a háttérben, jobban figyelnék arra ami feszültséget kelt benne. Éjszakai alvás, új közösség,...?
Vendégségben voltunk egykor és a háziak 4-5 éves kislánya egyszer csak minden átmenet nélkül, mindenki előtt hasra feküdt mindkét kezére és úgy...ö játszott... míg csak készen nem lett. Eléggé zavartan fészkelődtünk, a szülők elmondták, mióta új csoportba került, valami táltosképző szerűbe - elég gyakran tette ezt. Kimagasló képességei voltak, de már erős megfelelési kényszere volt... vagy kényszerítették a szülei, de ezt nem tudtuk meg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!