Anyukák! Mit csináltok, mondotok, ha idegen rászól a gyereketekre (kicsi), hogy ne beszéljen állandóan, mert zavarja?
Az a dilemmám ezzel kapcsolatban, hogy rászólnak, OK. Tényleg nem fog neki ártani. De nem mindegy, hogy hogyan. Ha pedig el kezdik szidni, hát erre már megpödröm a bajszom. :)
Aztán az sem mindegy, hogy ilyenkor mit tanul a gyerek. Mert tanult belőle, az biztos. De nem feltétlenül azt, hogy nem beszélünk hangosan. Hanem például ki, hogyan beszélhet velem, az anyámmal. Megvéd az anyám? :(
Olyan stílusban igazán nem akartam visszaválaszolni, ahogy kaptuk a dózist..brr. abból mit tanult volna..
Alapjában véve nem zavar, ha más is rászól a fiamra, főleg, ha tényleg idegesítően viselkedik. Viszont amikor rosszindulatúan, vagy a helyzethez mérten túlságosan agresszíven szól rá valaki a gyerekemre, olyankor ki szokott belőlem törni az "Anyaszörny". Vitákba nem megyek bele, de általában odaszúrok valamit az illetőnek, és aztán megbeszélem a helyzetet a fiammal is. Konkrétan: én is összeszidom a csibészségéért, elmondom neki, hogy mit csinált rosszul, de közben azt is elmondom neki, hogy ettől függetlenül a néni/bácsi is bután viselkedett, hogy kiabált vele/csúnyán beszélt.
Ha viszont normális stílusban szól rá valaki, és a rászólás jogos, akkor hiába jön hozzám a lurkóm védelemért, általában még tőlem is megkapja a beosztását. :)
Hát, azt, hogy hallgasson már el, másfél órája be nem áll a szája, meg szégyelljük el magunkat, nem tud nyugodtan lenni, meg én is szégyelljem magam, mert nem tudom megnevelni a kölykeImet..ilyenekre emlékszem, mindezt zuhatagban. és forte :) mintha nem pont a hangerő lett volna a problémája... hmmm. lehet az volt a baja, hogy nem jutott szóhoz? :)
Köszi Nektek, már kicsit jobban érzem magam..
Nekem nincs gyerekem, én mint "idegen ember a vonaton" fejteném ki a véleményem.
Engem is tudnak idegesíteni a kisgyerekek, amikor tanulnék, olvasnék, fáradt vagyok, stb...
De! Nagyon nem mindegy, hogy épp mivel idegesít, és mik a körülmények:
1. ha csak beszél, játszik akkor nincs jogom rászólni, kisgyerek még, ha esetleg épp valami miatt idegesít is, az saját személyes problémám, nem az ő hibája.
2. ha nyafog, hisztizik, rosszalkodik akkor viszont igenis elvárom, hogy a szülő próbálja meg lefékezni. Természetesen ha látom, hogy igyekszik, és nem megy, akkor megint más a helyzet, legalább próbálja.
Na de! Mikor a vonaton a múltkor egy kisgyerek üvöltött, sikongatott, és azt játszotta, hogy a hajamat húzta, és hátulról ütögetett, az anyja meg annyit mondott a mellette ülő nőnek, hogy "Hát nem édes?", akkor legszívesebben felképeltem volna. Előbb az anyát, aztán a gyereket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!