Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Hogyan hassak rá hogy egyen?

Hogyan hassak rá hogy egyen?

Figyelt kérdés
Lányom 2 éves múlt és rettenetesen rossz evő. Már csecsemő kora óta. Mostanában már ritka alkalmak egyike, amikor saját maga hajlandó leülni és enni, legtöbbször ki kell várnom azt a pillanatot, vagy valamilyen szöveggel odacsalogatnom a tányérhoz. Enni is nagyon keveset eszik 3-4 kanállal, aztán már máshol jár az esze, játszani akar. Próbálkozok olyanokkal, hogy ha eszik még egy kicsit, akkor kimegyünk játszani, de ha nem eszik még, akkor nem megyünk. Egyszerűen figyelemre sem méltat, mintha meg sem hallaná. Próbálom is tartani a szavam, mert amikor meg ki akar menni az udvarra ebéd helyett akkor megmondom neki hogy nem evett, emiatt nem mehet ki. Ilyenkor meg hisztizik. De úgy mint aki nem tudja miért van a bünti. Nem tudom hogy értessem meg vele, mert amúgy olyan értelmes, mindent mást megért és figyel rám, hihetetlen jó a memóriája is, csak amikor az evésről van szó, akkor olyan mint egy hebrencs, minden más érdekli. Ja és idegen helyen meg eszik mint a kisangyal, csak nálam nem akar. Rosszul sem főzök, tehát nem ez a baj, és nem is erőltetem belé. Mit tehetnék, hogy hassak rá?
2011. aug. 30. 16:55
 1/3 anonim ***** válasza:

Hagyd békén!

Ha éhes, akkor eszik. Belementetek egy játszmába, amiből nehéz kikeveredni.

Tedd elé az ennivalót, üljetek le szépen terített asztalhoz. Ha eszik jó, ha nem elmehet. Legközelebb a következő étkezésnél kínáld. Ne könyörögj, ne ígérgess és ne zsarold. (mondjuk édességet és nasikat se adj neki)

Ha rájön, hogy békén hagyod az evéssel, akkor majd eszik annyit, amennyire szüksége van.

Egészséges gyerek teli asztal (hűtő, kamra) mellet éhen nem hal.

2011. aug. 30. 18:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
igy igaz.ezt én is eljátszottam és játszom még ma is,azaz már nem nem csinálok belőle ügyet.arra már rá jöttem elég hamar hogy neki a napi 3 étkezés kell csak,közte csak max gyümi,és 1 joghurt lehet,ha többet eszik ilyeneket már nem megy az ebéd.én egy kicsit színesség tettem neki a tényért,körbe raktam szépen a kaját tányérján,és ki díszítettem fogpiszkálóval,ketchup pöttyökkel,nevetős figurákkal.igy evett,játékosan.de ma már ha nem eszik reggelit csak a 2,5 dl tejét issza meg,hát na bumm.9 körül kap egy joghurtot csokit nasit semmit,igy ebédel,ebéd után ha evett kap egy pici nasit is.
2011. aug. 30. 20:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 A kérdező kommentje:
Sziasztok! Már én is sokszor megcsináltam hogy nem érdekel, nem foglalkozok vele, de akkor sem eszik semmit. Csak néha vannak időszakok, amikor belegondolok mennyire kevés amit magához vesz és ilyenkor bekattanok, mint pl most is.
2011. aug. 31. 11:38

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!