Óvodai beszoktatásnál 1. és 2. nap mennyi ideig van a gyerek az oviban? Ilyenkor is 8-ra kell menni?
nem volt szülői még?
nekünk fél 10re kell menni,és 1órát leszünk,a 2.nap 2órát-de ekkor már kicsit ki kell menni a teremből
Attól is függ, hogy járt-e bölcsibe vagy nem. Van akinél akár egy hónapig is elhúzódhat a beszoktatás. Az átlag 2 hét, de van olyan is, akinek 3 nap alatt beszokik a gyereke. Én is így fogom csinálni. Csütörtökön 9-re megyünk, ott leszek vele egy órát, majd kimegyek és ebédnél megyek érte. Pénteken csak bekísérem, eljövök, délre megy érte a dédi. Hétfőn már ott alszik, fél 3-ra megyek érte.
Hozzá kell tennem, hogy ismeri az ovit, nagyon sok kis barátja van onnan, így egyáltalán nem félek a beszoktatástól.
Reggeli után kellett vinni az első nap és ebéd előtt elvinni. Kb 2 órát voltak először 9-től 11-ig, én nem voltam ott velük.
A középső gyerekem a 2. naptól már ott is aludt, mivel a nővére is ott volt, és nem akart hazajönni.
A másik kettővel a 2.-3. napon valamivel reggeli előtt (ez 9 óra) mentünk és közvetlen ebéd előtt (1/2 12 körül) jöttünk el az oviból. Kb. a 4. naptól már ott is ebédeltek, és egy hét után már ott is aludtak.
A gyerekeim viszonylag jól viselték, ezért nem tartottam célszerűnek jobban elhúzni ezt az időszakot. Alvás után azért igyekeztem hamar odaérni.
Szia!
Nálunk az oviban nincs beszoktatás idő csak annak a gyermeknek akinél észre veszik hogy a gyermeknek szüksége van rá. csütörtökön kezdjük mi is az ovit reggel 8- ig kell beérni , és utána elküldik a szülőket. Ha bármi gond lenne vagy sírdogál akkor azonnal hívják a szülőt telefonon.
Ha minden rendben lesz akkor csak uzsonna után megyek majd érte, izgalmas egy nap lesz mind a 2-nek.
Nem voltak nálatok az ovo nénik családlátogatáson, mert nekünk ott mondták, hogy ebben az oviban így szokták és általában 1-2 gyerek az amelyikkel többet kell foglalkozni a beszoktatásnál.
üdv.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!