Hogyan tudod feldolgozni, hogy az oviérett gyerekedtől "elválsz"?

Az a baj, hogy ha addig nem múlik el, akkor meg fogja érezni a lányod, és pont TE leszel a sírás oka, amikor éppen Neked kellene majd megnyugtatni a reggelenkénti elváláskor.

Fogd fel úgy, hogy ez az élet rendje :)

ÁÁÁÁÁ,én is ilyen vagyok.Olyan gyorsan elrepült a 3 év!:(És már soha nem lehetünk ennyit együtt.

Én próbálom ezt nem mutatni előtte,hanem mindig vidáman a jót mesélem róla.Remélem nem érzi meg,hogy azért kicsit szomorú vagyok.Csináltam egy naptárt is neki,hogy tudja mennyit kell még aludni addig.Egyik szemem sír,másik nevet.

Próbáld meg elképzelni, hogy a gyereked soha nem függetlenedik tőled, óriás csecsemő marad akit etetned, gondoznod, és 24 órában felügyelned kell. Nem lesz óvodás, iskolás, nem tanul szakmát és nem fog dolgozni sem, mert minderre nem alkalmas. Súlyos fogyatékos.

Ugye ezt nem akarod?

Akkor örülj neki, hogy nő, fejlődik, aminek természetes része, hogy önálló élete lesz. Szoktasd magad a gondolathoz, hogy ő csak "vendég a háznál", és fel fog nőni.

Ismered Kahlil Gibran A próféta című könyvét? Abban olvastam a következőt:

"És egy asszony, aki mellére csecsemőt szorított, azt mondta: Beszélj nekünk a Gyermekekről.

És ő így szólt:

Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek.

Ők az Élet önmaga iránti vágyakozásának fiai és leányai.

Általatok érkeznek, de nem belőletek.

És bár véletek vannak, nem birtokaitok.

...

Ti vagytok az íj, melyről gyermekeitek eleven nyílként röppennek el.

Az íjász látja a célt a végtelenség útján, és ő feszít meg benneteket minden erejével, hogy nyilai sebesen és messzire szálljanak.

Legyen az íjász kezének hajlítása a ti örömetek forrása;

Mert Ő egyként szereti a repülő nyilat és az íjat, amely mozdulatlan. "