Verekedős kisfiú jön látogatóba! Mit tehetek?

Azért egyből még ne írjátok le azt a kisfiút és az anyukáját! Majd a találkozó után vonj mérleget, ne előre!

Az én fiam is verekedős (2,5 éves múlt), és csak azokat bántja, akik el akarják venni a játékait. Namár most, mivel a picik nem értik még az enyém-tiéd fogalmakat, általában ők azok, akik megpróbálják elvenni, akár erőszakkal is. Majd ha véletlenül megkaparintották, uzsgyi, már ott sincsenek. S nekik hiába mondja a fiam, hogy ne vedd el, az az enyém, én játszom vele, ők - mintha falnak beszélne - tovább erősködnek. Megpróbálják kicsavarni a kezéből a játékot, vagy felkapják a kedvenc autóját a földről, hiába szól a gyerek, hogy azt ne vidd el. S ezek után ha odacsap a gyerekem, csodálkozik a szülő. S természetesen megjegyzi a gyerek, ha egy kicsi így viselkedett vele. Legközelebb már akkor is rákiabál, hogy "az az én játékom", ha az illető csak 2 méteres közelébe megy.

Ezzel szemben ha odajön egy nagyobb gyerek, aki elkéri a játékát, majd nem erőszakoskodik, ha nemleges választ kap, az kb. 10 másodpercen belül kap a fiamtól egy másik játékot, s minden gond nélkül elkezd a két gyerek egymással játszani. S higgyétek el, hiába magyarázom, hogy a(z erőszakos) kisfiú/kislány nem viszi el, csak megnézi, s visszaadja. Az én fiam sem hülye, ő is tudja, hogy az ilyen kicsik reakciója nem épp ez lesz, ha odaadja nekik a játékot. S mint szülő én is fel vagyok háborodva, mikor a kicsi anyukája nem veszi a lapot, s még ő kezd el alkudozni, hogy na csak egy kicsit hagy nézze már meg a gyereke a játékot. Ezzel tovább erősíti a fiamban a "na erre a felnőttre sem lehet számítani" érzést. De bezzeg ha az a kicsi (mert igenis van olyan másfél éves, aki megérti) nem kezd el toporzékolni a játékért, a magatartásával meggyőzi a fiamat, hogy vele érdemes cserélni (mert ugye a cserejáték is jó ötlet egy ilyen szituációban), nincs semmi gond. Szóval ez szerintem életkori sajátosság, csak kicsit más szemmel nézi ezt az, aki az egyik, és más szemmel, aki a másik oldalon áll.

Azt pedig, hogy egy gyerek ragaszkodik a holmijához, nem hinném, hogy olyan mélységesen el kellene ítélni. S ha egy fenti szituációból odacsapás, később ráordítással való megfélemlítés alakul ki, mi mást tehet a szülő, mit megpróbálja elmagyarázni, hogy ő még kicsi, nem érti, hogy ez nem közös játék, megtetszett neki is, szeretné megnézni, kipróbálni. Ott az anyukája, ő és én majd figyelünk, hogy ne szaladjon el vele, ne tegye tönkre. S próbáld meg neki szépen elmondani, hogy az a tiéd (csak kérdem én, mit mondasz a gyereknek, ha már tízszer elmondta mindezt a másiknak), nem kell kiabálni, ha halkan mondod, akkor is érti.

Illetve kérdem én, a másik szülő egy ilyen szituáció utáni odacsapásban nem ugyanolyan felelős. Ő miért nem próbálja elcsalni onnan a saját gyerekét? Miért kell minden játékot megosztani mindenkivel?

Hogy a kérdésedre is válaszoljak: Mivel még sosem találkozott a két gyerek, nincs a fiúban előítélet, a lánykád úgymond tiszta lappal indul, előzd meg az ilyen szituációkat. Ne engedd a lányodnak, hogy elvegye a játékot a kisfiútól, ha ő szeretne valamit elvenni a lányodtól, mondd, hogy biztos szívesen odaadja, ha hozol neki valami mást, pl. azt a babát. Ülj közéjük, s irányítsd a játékot, játssz a kisfiúval, kedveltesd meg magad. Esetleg gyurmázzatok, ha mindkét gyerek szereti. Ilyenkor ültesd őket az asztal két végére, de légy igazi háziasszony, s foglalkozz mindkét gyerekkel. Ti felnőttek felejtsétek el azt, hogy majd beszélgettek, míg a két gyerek szépen eljátszik mellettetek. Csak velük foglalkozzatok. És legfőbbként légy őszintén kedves játszópajtása a kisfiúnak is. Ne a háttérbe vonulva várd, mikor ordíthatnád le a fejét. Ha pedig mégis odacsap, erélyesen szólj rá, hogy nem verekszünk, ugye. Mivel te továbbra is idegen vagy számára, illetve remélhetőleg a hozzáállásod miatt kedves idegen, meg fog szeppenni.

Majd megírod, hogy zajlott a találkozó? Én is szeretnék tanulni mások történeteiből, hátha végre meg tudom enyhíteni a fiamat.

Tegnapelőtt 11:31 és tegnap 12:25-ös 93%-os válaszolónak:

Az enyém-tiéd dolog megint egy más téma. Én ebben nem értek egyet azzal, aki azt írja, hogy "érthető, ha odacsap a gyereke, ha a kisebb el akarja venni a játékát". Nekem az irigység a másik vesszőparipám az agresszió mellett, nevelési hibának tartom.

Én úgy gondolom, hogy ha a gyerek más gyerekek közé megy, pl. a játszótérre, akkor ne a kedvenc autóját vigye le, hanem csak olyan játékot, amit nem félt a többiektől. Ugyanis, ha már kiviszi a játszóra, akkor számítani lehet rá, hogy más gyerekek is meg akarják majd nézni, éppen ezért teljesen felesleges olyan játékot vinni, amit félt. Ezt meg is érti, ha elmagyarázom neki. Az irigységet nagyon csúnya dolognak tartom, pláne akkor, amikor egyoldalú, magyarul: a te gyereked nem adja oda a játékát ("...mert ez a kedvence, mert új, stb."), de a máséval persze ő is játszani akar... A közös játék ott kezdődik, hogy megtanulunk osztozni a dolgainkon. Én így neveltem a fiamat, és büszke vagyok rá, hogy 3 és fél éves korára eljutott odáig, hogy tárgyak miatt nem csinál balhét. Neki is van kedvenc játéka: azt nem viszi közösségbe, hanem azzal otthon játszik. Ezzel elkerüljük a feszültséget, és még a kisebbektől sem félt semmit.

A másik dolog: nem értem, hogy pont az, aki szerint ennyire fontos a tulajdon, hogy még azt is megérti, ha emiatt verekszik a gyereke, az hogy írhat olyasmit, hogy amivel éppen a gyereke játszik, az akkor az ő játékának számít? ("Az ő játékának minősül az adott pillanatban az is, amivel épp játszik.") Ez nem így működik! Éppen ettől lesz egy gyerek irigy, hogy nem tanulja meg, hogy az a játék akkor is az övé, amikor kölcsön van adva, és vissza is fogja kapni! Ha épp oviban, vagy játszóban van, az más helyzet, ott minden játék közös. De attól még, hogy vendégségben kipróbálja valakinek a játékát, nem lesz az övé! (Még arra a fél órára sem.) Tehát, ha a tulajdonosa esetleg kéri, akkor illik kipróbálás után visszaadni! A mi kis közösségünk (3-4 éves gyerekek az utcában) így működik (1. Ha kihozod a játékod, akkor oda is kell adnod másnak, ha nem adod oda, tőled is elveszem. 2. Elkérheted a másik játékát, de akkor vigyáznod is kell rá. 3. Ha már kipróbáltad a másét, és visszakéri, vissza is kell adnod, mert nem a tiéd.) ezek alapján a szabályok alapján működik, és nagyon bevált. Egymás biciklijén járnak a gyerekek, szépen eljátszanak mindennel, nincsenek köztük irigyek, pláne nem olyanok, akik irigységből megütnének bárkit. És büszkék magukra, ha valamit "kölcsön adnak" a barátjuknak.

Ha vendég jön hozzánk, akkor pedig nincs olyan, hogy valamit nem ad oda. A kedvenc játék el van rakva, de az összes többi szabad préda, és ki is szabad próbálnia a vendégnek. Eleinte ezt nehezen értette meg a fiam, de ezt is el tudtam magyarázni neki: ha nem akarja megosztani a játékait, rendben. Akkor azonban nem is kell, hogy vendég jöjjön hozzánk, akkor játsszon inkább egyedül, és így biztos nem ér senki a dolgaihoz... Az irigy embernek nem kellenek barátok.

Fél perc alatt megértette, hogy jobb együtt játszani, mint egyedül. A mai napig nincs probléma, és folyamatos tulajdon-viták helyett normális játék van nálunk. :) Csak olyan miatt szokott probléma lenni, ha hasonló mentalitású gyerek jön hozzánk, mint a 93%-os hozzászóló gyereke, aki még a saját gyerekem játékát is a sajátjának tekinti, és ki akarja sajátítani azt... Kész szerencse, hogy a fiam még ilyenkor is okosabb, és inkább mással játszik, semmint balhézzon egy buta tárgy miatt.

Kedves Utolsó Válaszoló!

Azt írod, hogy büszke vagy rá, hogy a te fiad 3 és fél éves korára eljutott odáig, hogy a játékok miatt nem csinál balhét. Mivel az enyém még csak 2 és fél, így bízom benne, hogy egy év múlva már lesz ő is olyan okos, mit a tiéd. Nálunk már az is haladás a korábbiakhoz képest, hogy a nagyobb, nem hisztiző, nem toporzékoló, a nem "de nekem az azonnal kell" gyerekekhez van annyi bizalma, hogy megosztja velük a játékát. Ami nálunk kialakult, az szerintem is nevelési hiba: Sajnos mi két éves kora körül azt tanítottuk neki, hogy meg kell mutatnia a barátainak a játékait, mert ők is csak akkor fogják. S természetesen azt is elmondtuk, hogy vigyáznak rá, s visszaadják. Ő ezt akkor valószínűleg nem értette, s ebből fejlődött ki az ütök-vágok a játékomért. A másik, ami még belejátszott, hogy a bölcsiben már első nap szembesült az ütök-csapok magatartással és a kicsavarom a másik kezéből a játékot mentalitással. Ő akkor még csak 2 éves volt, közösségbe előtte nem nagyon jártunk (oké, hiba volt, illetve ahova jártunk, ott vagy nem voltak játékok, vagy kisebb volt pár hónappal a gyerek, s a fiam bármit kipróbálhatott), s a közös játék fogalmát nem értette. Nem felmenteni akarom magam, egyszerűen a kérdező anyukának szerettem volna tanácsot adni, ha egy olyan kisfiúba botlanak, mint az enyém. A tapasztalataim alapján ugyanis az ő esetében rengeteget számít, hogy a másik gyerek szülője hogy áll a kérdéshez.

A másik gondolatom, amit kifogásoltál, hogy ha a kislány játékával játszik, akkor az is valamilyen szinten az ő játékának minősül. Lehet, hogy pontatlanul fogalmaztam, de csak érzékeltetni akartam az anyukával, hogy a kislány azt se vegye el a kisfiútól. Ehhez én már korábban hozzátettem, hogy persze az részben más szituáció. S a leírtaid alapján ugyanarra gondolunk. De ha az a kislány erőszakkal veszi el a fiútól a játékot, akkor hasonló reakciót válthat ki belőle (hiszen azzal épp ő játszik, miért is kellene visszaadni, ha nem érti, hogy az a kislányé), mintha a saját játékát venné el. Egy másfél éves pedig még valószínűleg nem tudja azt mondani, hogy "kérem szépen, az az én játékom, most én szeretnék vele játszani". Legalábbis az enyém még nem tartott itt a beszédfejlődésben anno. Ilyenkor kifejezőeszköznek pedig a mutogatás és a megfogom, s elkezdem visszahúzni tett marad. Itt igenis a szülők felelőssége, hogy a kislányt visszafogják, a kisfiúnak meg elmagyarázzák, hogy az a kislányé, eddig játszhattál vele, most add vissza szépen. S egy a tiéd fogalmat nem értő kisfiúnál ez a konfliktushelyzet könnyebben oldható, ha adnak cserébe neki valami mást. Megjegyzem, mióta ilyen szépen tud kommunikálni a fiam, a konfliktusok is könnyebben oldhatóak vagy ki sem alakulnak, ha a másik gyerek is van olyan idős, hogy érti, mit mond a fiam, vagy anyuka veszi a lapot, s nem kezd el alkudozni.

Az egyoldalú irigységről meg annyit, hogy arra tanítom a fiam, ha valamit szeretne kölcsönkérni, vigyen cserébe valamit. S ha nemleges választ kap, ő nem kezd el toporzékolni, hisztizni, hanem tudomásul veszi, hogy ez van, s kész.

Rosszul esett mindaz, amit írtál. Igen, ilyen a fiam, felvállalom a hibáival/hibáinkkal együtt itt is, csak azért, hogy segíteni tudjak azoknak, akik hasonló cipőben járnak vagy épp csak egy nyugodt délutánt szeretnének eltölteni, még ha egy ilyen kisfiúval is kell tegyék. Igen, talán csak részben, de tudom, hol hibáztunk, s próbálok változtatni azon, ami nem jó vagy nem vezet jóra, s lehet, hogy igazad van mindabban, amit leírtál, de mivel a kérdésre nem válaszoltál, csak arra volt jó, hogy belém köss. Én úgy vélem, a kérdező csak konfliktushelyzetet szeretett volna oldani, nem a kisfiút megnevelni.

13:08, 93%-os válaszoló:

Így már értem... Valójában tényleg kötözködtem egy kicsit, és ezért bocsánatot kérek. Csak tudod, annyiszor vitáztam már erről a témáról ismerős szülőkkel, és annyiszor volt konfliktusa, és csalódása a fiamnak emiatt(ő mindenét megosztotta a másikkal, az meg semmilyen játékát nem mutatta meg), hogy képtelen vagyok nem leírni a véleményemet erről... Valóban nem a kérdezőnek válaszoltam, ebből a szempontból a válaszom tehát off, és szabadon lepontozható, hiszen a kérdés szempontjából nem hasznos. :/

Az, hogy a fiad bölcsibe is jár, az biztosan sokat nehezít a helyzeteteken, hiszen ott valóban "az erősebb érvényesül". Emellett a kulturált válaszod alapján úgy gondolom, hogy szerencsés kisfiad van, akinek az anyukája igyekszik mindent megtenni érte, és nem ragaszkodik minden áron a nevelési módszereihez. Ebben az esetben én voltam az okoskodó "mintaanya" (pedig esküszöm, nem szokásom), mentségemre szóljon, hogy volt két olyan mondatod, ami miatt már rengeteg problémánk volt, és sajnos olyanokkal, akik végig sem hallgattak, mert meggyőződésük volt, hogy a gyereknek joga van irigynek lenni... Örülök, hogy te más vagy, és még egyszer: ne haragudj. :)