Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » 2-3 év körüli Gyermekedet...

2-3 év körüli Gyermekedet hogyan altatod este főleg? Szobatisztasággal hogy álltok?

Figyelt kérdés

Azért kérdezem, mert eddig soha nem aludt nélkülem, mindig engem akar/t. Próbáltam én már annyi mindent, de hiába. Apukájával el-el alszik ugyan, de nagyon ritkán. Ráadásul egy szobában vagyunk, az ágya mellettem van, de hiába, mellettem érzi magát biztonságban, együtt alszunk el, persze van amikor magától bemegy az ágyába.

Mert vannak Anyukák, akik beleteszik az ágyba, és utána el is alszik a gyerkőc. Főleg azok tanácsát kérném, akik egy szobában vannak Velük! Nem tudjuk megoldani (egyenlőre), hogy külön szobában aludjon, de most már szerintem késő is lenne. Várom a válaszokat!

A másik kérdéssel kapcsolatban --> Bilire nem hajlandó ráülni, wc szűkítőre már sikerült, de semmi nem történt, viszont kint meglocsoltuk 3x a virágokat! Hiába próbálom rábeszélni, hogy most már hagyja el a pelust, pisiljen a wc-be, ne a pelusba, vagy a bugyiba. Mit tegyek? Januárban ovi, és félek, hogy addigra nem lesz még szobatiszta...


2011. júl. 28. 22:09
1 2
 1/13 anonim válasza:
Az az igazság, én már az elejétől fogva úgy szoktattam mind a két kicsimet (egyik három éves, a másik egy éves most), hogy teljesen maguktól elaludjanak, amikor beteszem őket az ágyukba. A nagyobbik lány közel három éves koráig együtt aludt velünk a szobában, amikor megszületett a testvére, ő is. Simán ment minden, ők elalszanak egyedül. Szerintem ha tetszik neki a wc-szűkítő, akkor napközben ültesd rá többször! Csak úgy, hátha belepisil. Soha ne szidd meg, ha nem pisil bele, viszont ha sikerül neki, akkor nagyon dicsérd meg, ilyenkor minden megengedett, ami túlzás. taps, ugrálás, stb. Aztán, ha megint ráülteted, elmondhatod neki, hogy mennyire örülnél neki, ha megint pisilne a wc-be.:)
2011. júl. 28. 22:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 A kérdező kommentje:

Alvás: Számtalanszor próbáltam Őt altatni egyedül, amikor még kicsi volt, de nagyon sírt, és addig, amíg be nem mentem hozzá. Nagyon sokat együtt aludtunk, mert akkor volt nyugodt. Volt amikor a karomban, úgy tettem a dolgom, hogy Ő a kezemben volt. :) Mihelyt letettem, azonnal ébredt. rettentő anyás, mindig velem érzi magát jól, nekem pedig fél percem nincs :)) Még Apjával sem akar túl sok időt lenni...Anya,Anya! :)

Wc: Amikor rátettem, olvastunk újságot együtt, ott ültem Vele addig, amíg azt nem mondta elég volt, le akarok jönni. Természetesen soha nem szidnám meg, ha nem pisilne bele.

2011. júl. 28. 22:32
 3/13 anonim ***** válasza:
Sajnos az alvási problémádban nem tudok segiteni,mert mi is ugyan ezzel a "problémával" küzdünk. Leirom én hogyan szoktattam rá a 2 éves kislányomat a bilire: levettem a pelenkáját adtam rá bugyit,a bilit meg kiraktam hogy lássa. Az első 3 nap nem is közelített felé,bepisilt.Persze kb 5percenként kérdeztem nem-e kell pisilni.Aztán egyszer csak rá ült és belepisilt magátol.Nagyon örültünk neki meg is tapsoltuk és szaladtunk lehuzni amit nagyon élvezett.1 hét alatt sikerült rászoknia teljesen,a kakival volt egy kis gondunk mert megijedt töle de azt is elvitte a víz és már nem volt semmi gond. Remélem tudtam segíteni.Sok sikert és kitartást!
2011. júl. 28. 22:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
Altatom. 25 hós koráig szopizott esténként. 1,5 éves korától szopizott, puszi és kijöttem, elaludt magától. 2 éves korától bölcsis lett, azóta megint altatnom kell. De én nem bánom. Imádom nézni, ahogy lecsukódik a kis szeme. Mesét olvasok neki, vagy a hátát kell simiznem, mikor mire van igénye. Egy szobában alszik még velünk. Azzal nem lenne gond, ha külön tennénk. De akkor nem lenne külön háló és nappali. Így a kényelmünk miatt még halasszuk amíg csak lehet. A szobatisztaság talán alakul. Már volt hogy sikerült időben szólnia, és pisilt/kakilt a Wc-be, de 90%-ban a gatyóba megy, mert utána szól. Ő is januárba megy oviba, most 29 hónapos. Addig szerintem azok lesznek, csak ne görcsölj rá, ne erőltesd.
2011. júl. 29. 08:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:

Én nem vagyok híve a külön alvásnak. Kisfiam van és imádok a közelében lenni. Eleinte a nappaliban altattam, így közben nézhettem a TV. Egy hónapja már, hogy Ő inkább bemegy a hálóba az ágyunkra és ott akar elaludni. Így át kellett szerveznem az esti programot, nincs filmnézés, korábban fürdök és együtt alszunk el. Ugyan a kis hálószobánkba pont elfért a kiságy, de csak 1éjszakát sikerült végigaludnia benne, rendszeresen felébredt hajnali 2-kor. Hónapokig próbálkoztunk, hogy ott aludjon, nem ment. De nem sajnálom. Imádok a picimmel aludni. Éjszaka, ha megébred, belecsimpaszkodik a hajamba, majd visszaalszik. Még nincs itt az ideje a különalvásnak.

Eleinte biliztünk esténkét, most már a WC-be pisilünk (esténként) néha kaki is megy. Ha meleg van és puccoskodunk, többször meglocsolja a füvet. :)

2011. júl. 29. 08:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:

Amíg nagyon pici volt,sokat kellett ringatnunk.Aztán már elaludt magától a kiságyban,odaadtam a tejcsit,jó éjt puszi,kijöttem és kb félóra múlva már aludt is.Aztán rendes ágya lett (a mienk mellett van),első naptól kezdve egyedül alszik el.Amikor letesszük,jó éjt puszi,tejcsi,mese,és kijövünk.Mostanában van,hogy mondja,hogy anya maradjon itt,de akkor sem fekszek mellé,csak a mi ágyunkba,és ez neki elég,hogy tudja anya a közelben van.

A bilizés nálunk egyik napról a másikra történt.Levetette magáról a pelust,és azóta nappalra 95%-ban szobatiszta.Néha most,hogy újra nadrágban kell lenni van 1-2 baleset (főleg amikor belemelegedik a játékba),de nem adok már rá pelenkát,csak éjjelre.Hosszabb útra sem,és nem is szokott gond lenni.

Ezt nem is kell siettetni,ha érett lesz rá,akkor tényleg egyik napról a másikra le fog szokni róla.

2011. júl. 29. 08:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat! Mindegyik nagyon hasznos volt!

Kisfiam most lesz 32 hónapos, így Ő is januárban megy oviba, ha lesz hely. Addig jó lenne, ha már nem lenne pelus, mert megmondták az óvónők, hogy nem tetszik ha pelenkázni kell a gyereket. :S Semmit nem erőltetek persze, bízom benne, hogy Ő is majd egyik napról a másikra el fogja hagyni a pelust. :)

Mindenkinek szép napot!

2011. júl. 29. 11:20
 8/13 anonim ***** válasza:

A pelenkáról hamarabb leszoktak,mint a szülő nélküli alvásról!

A nagyobb lányunkkal voltunk egy szobában nagyon sokáig. Ő eleinte egyedül aludt az ágyában,de sokszor volt olyan,hogy át kellett tenni mellénk. 1,5 évesen magától mászott át hozzánk,a vak sötétben. Miután már útban volt a kistesó,így igyekeztem leszoktatni a mellettünk alvásról, ezért ha éreztem,hogy már mászik fel,megfogtam a kezét,és mellé feküdtem,és volt hogy ott el is aludtam,de amint felébredtem,azonnal mentem is fel. Ha kellett,akkor akár 10x is mellé feküdtem. A végén már elég volt,ha azt mondom,hogy "anya most pisilni megy,de utána fekszek melléd!" mire beértem,már aludt is!

A szobatisztaságot ne erőltesd,ha nem muszáj oviba mennie januárban!

Egyébként számos trükk van- aranyos és piszkos trükkök!

Magyarázni lehet a gyermeknek,hogy ilyen meg olyan jó dolog ha bilibe/wc-be pisil/kakál. Ha egy siker élménye lesz a gyermeknek,akkor agyon lehet dícsérni!

De van egy igen piszkos módszer- én ezt választottam mind a 2x! Lefizettem. Eldugtam a pelenkát mire felébredt,és azt mondtam,hogy nincs,elfogyott,most már bilibe/ wc-be kell pisilni/kakálni. Kaptak szép bugyit,azzal a szöveggel,hogy ha pisis kakás lesz,szomorú leszek. - és most jön a lefizetés: ha nem lesz pisis/kakás a bugyika,akkor kapnak valamit- ez egy keksz volt,1 cukorka.. ilyenek- és sok sok nagy ölelés. Közben,ha elkísértek a wc-re,akkor magyaráztam,hogy "anya is milyen ügyes,nem lett pisis a bugyim! ügyesen pisilek én is a wc-be. Meg apának sem kell már pelenka,ő is ügyesen pisil a wc-be!"

Az első szülöttünk 2 hét után teljesen szoba és ágy tiszta lett,és a 2. hét végén szépen elhagytuk a jutalmat!

Második szülöttünknél is 2 hét alatt elhagytuk a jutalmat,ágy tiszta lett! Nappal néha (heti 1-2 alkalom) előfordul,hogy becsurog (1,5 hónapja kezdtük a szobatisztaságra szoktatást), de azért van,mert makacskodik. (dac korszak).


Hja,a második lányunk nagyon makacs természet volt mindig is! Az alvással hadi lábon álltunk! Aztán mikor végre átkerültek külön szobába, a nővérével egy ágyon aludtak,de a kisebb mellé még így is oda kellett feküdnöm. Nagyon nehezen aludt el akkor is,és éjszaka fel is ébredt,ilyenkor nem volt hajlandó,csak mellettünk aludni. Mivel közben pocakosodtam,muszáj volt valahogy rávezetni arra,hogy képes legyen nélkülem elaludni. Közben változtattunk pár dolgon- fürcsi előtt kaja,és később alvás,nappal több kinti játék. Az ágyuk végébe feküdtem,és ott vártam,míg elaludnak mind a 2-en. Szépen elmaradoztak az éjszakai kelések,ha fel is ébredt,hamar vissza aludt. Majd egyszer este miután jó éjt puszit kaptak, azt mondtam,hogy "aludjatok ügyesen,jövök mindjárt" Szépen "elcsevegtek" ,be is szóltam,megint azt mondtam,hogy aludjanak ügyesen,jövök mindjárt. Mire megfürödtem,addigra a kisebb is aludt. -azóta nyugisak az esték,és az éjszakák. :-D


Remélem tudtam segíteni a saját tapasztalataimmal!!!

2011. júl. 29. 11:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 A kérdező kommentje:

Kedves 11:56-os válaszoló! Nagyon jó volt olvasni, amit írtál! Nagyon ügyesen csináltad, gratulálok! Ez a bugyis dolog és a jutalmazás nagyon jó ötlet! Volt persze olyan, amikor kint 35 fok volt, és csak bugyiban rohangált az udvaron, de egyszer sem szólt, hogy kell pisilni, mindig akkor már, amikor megtörtént. :) Viszont vannak aranyos kis bugyikák,pl. Verdás, ami fiúsak ugye, és gondoltam arra is már, hogy együtt veszünk majd, és hátha úgy talán könnyebb lesz a pelusról való leszoktatás, szépen elmondom majd neki, hogy nem szabad belepisilni, mert akkor ki kell dobni, vagy vmi hasonló. :) Ez nagyon jó ötlet volt! Köszi szépen, jövőhéten "egyedül" leszünk, lesz időnk elmenni, és venni bugyikákat. :) Van persze, de Verdás kell, azt imádja. :)))

Ha sikerül vmikor is, hogy már nem kell a pelus, feltétlen megírom!!! :) Szép napot!

2011. júl. 29. 13:12
 10/13 A kérdező kommentje:

Sziasztok!

Alakulunk a szobatisztaság felé! Nappal már egyáltalán nincs pelus, csak amikor alszik! Egyenlőre csak a pisivel haladunk szépen, kaki még nem volt a wc-be,csak a bugyikába, vagy a pelusba. :))) De az nagyon jó, hogy ráül a wc-re, sőt, egymaga is pisil már, ha éppen nem vagyok ott Vele! Nagyon ügyesen halad!

2011. aug. 29. 06:09
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!