Hány nap alatt szokja meg az alvást cumi nélkül? 2.5éves kisfiamtól elvettem a cumit, amit már csak alváskor használt.
Ne haragudj, hogy nem a kérdésre válaszolok, de én nem tartom jó ötletnek elvenni így a cumit :( tőlem is elvették, és engem nagyon megviselt a dolog, én megfogadtam hogy nem fogom elvenni a gyerekemtől
Hidd el, hogy majd leteszi magától, 20 évesen senki sem cumizik.
De persze ez csak az én véleményem, gondolom sokan nem értenek majd ezzel egyet.
Az én fiam 2 éves és Ő is cumival alszik el. 1,5 évesen akartam leszoktatni róla, de több helyen is olvastam, hogy nem jó dolog elvenni tőle, hanem meg kell várni míg Ő maga utasítja vissza.
Persze ha egész nap lógna a szájában, akkor biztosan próbálnám leszoktatni, de így neki csak arra kell, hogy megnyugodjon és el tudjon aludni.
Szerintem ebben semmi kivetnivaló nincsen.
Bocsi, hogy én sem a konkrét kérdésre válaszoltam!!!!
18.40-esnek: első vagyok
nemrég volt egy ilyen kérdés, összehasonlítva cici-cumi, ott sokat "beszélgettünk" erről, én ott is írtam, nekem nincs semmi bajom a hosszan tartó szoptatással sem (bárcsak sikerült volna nekem is :(
talán annyiban más a kettő, hogy a szoptatásnál ugyebár anyuka is aktívan közreműködik :) így őt is nézni kell, és ha neki már nagy teher, azt is meg lehet érteni, viszont a cumielvétel egyetlen indoka, hogy mit szólnak az emberek
Szia! 27 hónapos lányomtól 2 hónapja vettem el a cumit! Mi is csak alváshoz használtuk. Én döntöttem úgy, hogy most már elveszem. Nekünk kb. egy hét kellett mire már nem kérdezte meg, hogy hol a cumija. Kitartás! Én nem bántam meg. Néha azért volt olyan, hogy meglátta a babája cumiját és kérdezte, hogy hol az övé. Megbeszéltük, hogy tönkrement és így elvitte a cica. Most már úgy látom megérti.
Sokszor keltem én is arra, hogy kiesett a szájából.
Most már délben egyedül alszik szó nélkül. Este ott vagyok vele míg elalszik. Mi ezzel váltottuk ki a cumit.
Az enyémnél érdekes volt ez a cumi nélkül alvás. A bölcsibe vittem neki sokáig a cumiját délutáni alváshoz. Aztán egyszer mondták, hogy már ne vigyem, mert egyszer elfelejtették odaadni, és szó nélkül elaludt nélküle, azóta sem kéri alváshoz.
De érdekes módon otthon továbbra is kérte. Aztán egyszer úgy döntöttem, hogy na jó, elég, nem kell estére sem. Mondtam neki, hogy most cumi nélkül lesz már az alvás itthon is, mert a cumikat elvitte a róka (ez nálunk ilyen bevett mese volt az eltűnt dolgokra, ő találta ki). Első két este még kicsit lassan aludt el, de sírás nem volt, csak tényleg annyi, hogy jaj ő még játszik, meg még kitalált ezt-azt, mire végre magától elaludt, de két nap elteltével ugyan úgy elaludt, mint korábban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!