Szokott lelkiismeret-furdalásotok lenni? Hogyan nevelitek kicsi (2 éves) gyerekeiteket?

va maikor igen, van amikor nem, helyzettől, hangulattól, egyebktől függ,

hozzáteszem van még a 2 éves kicsi mellet, egy 11 éves fiam és az én idegeim sincsenk kötélből.

PL mikor múltkor a kicsi 2x kiborította egymás után a macska kajáját a kinti lépcsőre, végégtrappolt saras cipőben konyhán be a szobába........na akkor már nem voltam türelmes.

nem kell ráhagyni, de kiabálni se, főleg ha nagyon érzékeny , az én kislányom is az. én megkérem szépen, aztán észérveket hozok, ha az se jön be, akkor sajnos marad az "erőszak", tehát pl. nem akar hazajönni a játszóról, akkor beültetem erővel a kocsiba, és megyünk. közebn nem szólok hozzá, mert üvölt, akkro minek, később ha lehiggadt, akkor megbeszéljük. de ált. már jól tudja a napirendet, kevésbé hisztis, tud lemondani dolgokról, ha kilátásba heyezek vmit, pl. most haza kell mennünk, de majd du jövnk megint, és hűűű de finom ebéd lesz otthon, sztem már a cicák a kertben is főzik a magukét stb stb, így megpróbáomelterelni a figyelmét olyannal, amit szeret, pl . a macskák mostanában szerinte azt eszik mindig, amit épp ő, ezt viccesnek talélja, és elfelejt dacoskodni stb. kiabálni nem szoktam, csak nagyon ritkán, ha elszakad a cérnám, olyankor van lelkifurdalásom (de amúgy épp terhes is vagyok, így azért nehezebb a gyűrődést bírni de nem akarom erre fogni).

szóval a legjobbat akkor teszed vele ha betartatod vele amit muszáj de nyugodtan, nem kiabálva, tényszerűen, amiben meg lehet engedsz neki, vagy engeded sokszor dönteni kisebb dolgokban, meg sokszor megkéred hogy segítsen x dologban így kevésbé fogja érezni hogy ő a kicsi, akinek mindig engedelmeskedni kell. én megvonni sem szotkam tőle semmit, max. olyan formában, ha nem akar indulni, hogy hát jó, akkor nem ebédelünk ma, de nagyon éhes leszel délután, de csak egy almánk van....már érti ezt, és iylenekkel is le tudom gyakran szerelni. kedvenc játékot stb sosem vettem el tőle.

2 éves volt karácsonykor

Kiabálni soha nem kiabáltam (számolás 10-ig) csak amikor veszélyben voltak. De nagyon konzekvensen büntettem,minden gyereknél azzal amivel lehetett. A legnagyobbnál az este nincs mese vált be, a középsőnél a plüssnyula nem alhat vele, a fiam volt a legnehezebb, őt abszolút nem érdekelte semmi büntetés, tehát mindíg attól kellett eltiltani amit éppen abban apillanatban csinált volna. de működött.

Mindíg elmagyaráztam mit miért kérek, mi miért fontos. de nem mentem bele vitákba velük.

Ha leszidod valamiért, majd bocsánatot kérsz, az a lehető legrosszabb taktika. Mindig kegyél következetes, a szabályokat te állítod fel, ha átlépi, és rászólsz, az normális, de ha ezért bocsánatot kérsz, akkor a gyereket teljesen összezavarod, mert fogalma sem lesz, hogy akkor most mi is a szabály.

Lehet lekiismeretfurdalásod, de ne előtte. A fiam rendkívül akaratos, és imádja feszegetni a határt, de a szabályokat akkor is én állítom fel, és ő alkalmazkodik.

Figyelni kell a jelzéseit, és a szabályokat is igazítani kell a gyerekhez, de ha ez megvan, akkor lekiismeretfurdalás nélkül kell őket betartatni!

Ha nem vagy következetes, azzal nemcsak a gyereknek ártasz sokat, hanem magadnak is, mert előbb utóbb a fejedre nő, és megbolondulsz.

Hát igen, jól benne vagytok ti is a dackorszakban:)

Nekem van egy óvónő barátnőm, akinek szintén kétéves a gyereke, mint az enyém, és nagyon sokszor kérdezek tőle, mert iszonyat jól kordában tartja a gyerekét.

A hisztikezelésre ő a következőt tanácsolja: higgadtan, "hegyibeszéd" nélkül érvényesítsd az akaratod, a gyerek érezze, hogy te irányítasz. A hosszú magyarázásnak nincs értelme, légy rövid, pl. ha elkezd játszani egy pókkal (ami az én kisfiam hobbija), akkor ne kezdd el, hogy "úristen, vigyázz, mert a pókok csúnya állatok és megcsípnek, és csúnya piros lesz a bőröd meg kenegethetjük kenőccsel", mert a gyereket ez nem érdekli. Vagy mondd az, hogy "ne csináld, mert fájni fog", vagy még ennyi magyarázatot se fűzz hozzá. A magyarázatok ideje 3-4 éves korban kezdődik az okosabb gyerekeknél, addig felesleges. A szidással ugyanez a helyzet. Ha pl. pelenkázás közben hiszti van (mint nálunk, hajjaj:)), akkor annyit mondj neki, hogy szomorú vagy azért, amit csinál, aztán fogd le és pelenkázd át, ha tetszik, ha nem (ahogy az egyik előttem író is írta, "erőszakkal", persze ami nem fáj). Ilyen korban még nem lehet hisztikor hatni az értelmükre, mert érzelemből viselkednek, akármilyen okosak is egyébként.

A babakocsiba "lekötözést" én is ajánlom:D Sajnos gyakran kell hozzá folyamodni, de fél perc tusa után mindig megnyugszik és boldogan megyünk haza. Viszont volt már, hogy otthonhagytam próbaképpen a babakocsit. Eredmény: húzhattam hazáig a földön a sikító gyereket.

Az, hogy olykor erélyesen rászólsz, nem baj, sőt, kell is. Ordítani tényleg akkor érdemes csak, ha vészhelyzet van (pl. autó elé rohan), mert akkor meg fogja tudni különböztetni az olyan helyzettől, hogy "csak" összetörte a kedvenc vázádat. Szóval érdemes valóban 10-ig elszámolni, ahogy már előttem is írta valaki. Fontos: ha nem sikerül és kifakadsz, ne rágódj rajta, lépj tovább. Te is emberből vagy, mint mindenki, nagyon kevés a kötélidegzetű kismama. Gondolj arra, hogy nincs olyan gyerek, akivel semmi probléma ne lenne (csak a nagymamák szerint nem volt velünk, gondolom a ti szüleiteknél is megszépültek az emlékek:)), és nem attól jó szülő valaki, ha "mintagyereke" van. Bocsáss meg magadnak, ne őrlődj. Idővel, ha tudatosan figyelsz, meglátod, egyre türelmesebb leszel.

Pofon vágni, ráütni, verni viszont szigorúan tilos! Én eddig talán kétszer vagy háromszor jutottam el egy pofonig vagy kézrecsapásig és iszonyatosan megbántam, mert semmit nem értem el vele, csak mindkettőnknek rossz volt.

nem kiabalok, nem is utom meg, de altalaban az van, hogy akkor en felrevonulok. ha egyedul vagyunk mukodik (tobbnyire), ha nem vagyunk egyedul, akkor nembaj, hogy anya elment, majd apa..

mostanaban nagyon apas, gondolom ezert, de nagyon el van kenyeztetve, az apja meg a nagyszulok altal.. meg gondolhatjatok, miattam is, ha ez a legnagyobb buntije :(