Hogyan reagálja le egy anya, ha a gyermekének komoly betegsége van?

Ez attól függ milyen súlyos a baj..

Az én kislányomnál 2 hónapos korában vették észre, hogy születéskor átcsúszott a szűrővizsgálaton és, hogy gyógyszerekre van szüksége, mert a pajzsmirigye egyáltalán nem működik ( szegénykém 2 hónapig úgy nézett ki mint egy puffadt sárga narancs ). Közölték, hogy 3 éves koráig biztosan hormonkezelni kell, de lehet élete végéig. Az, hogy a fejlődésben behozza-e a lemaradást, vagy képes-e arra, mint más hasonlókorú gyerekek, vagy esetleg lesz-e hatással bármire az a 2 hónap, csak az idő múlásával tudjuk meg. De sokat járunk orvoshoz, fejlesztésre, gyógytornákra stb.

Én akkor totál összetörtem, a tejem elapadt és sokat sírtam. Mostanra kiderült, hogy behozta a lemaradást, nagyon gyorsan tanul és kitűnően fejlődik. Egyedül a gyógyszer maradt..

Szerintem ez nagyon sokk mindentől függ.

Először összeomlottam, sírógörcs stb stb. Aztán minden erőmmel azon voltam hogy segítsek ahogy csak tudok neki.

SIKERÜLT!!!

Én biztosan kiborulnék :(

Amikor megszületett hazaengedtek minket, pedig elkezdett besárgulni. 3 nap múlva vissza kellett mennünk a kórházba és 1 hetet ott töltöttünk. Infúziót kapott és lámpázták.

Nálam folyamatos volt a sírógörcs, pedig ez nem volt egy durva betegség, csak hát első gyerkőc, én meg amúgy is túl aggódós vagyok...

Tudtam, hogy össze kéne szednem magam, mert a gyerkőcnek is az lenne a legjobb, de ezt kevés tudni, ha nem az az erős fajta vagy.

Remélem neked sikerülni fog!

Dehogy borulnál ki.

Ezek anyai ösztönök, akkor is a miénk, ha beteg. Egészen amíg túl nem voltunk mindenen (5 műtét 1 éves kora alatt), addig rajtam sem látszott. Szerintem a lányom sem érezte rajtam, hiszen egy nagyon kiegyensúlyozott 3 éves kislány lett belőle.

Viszont amikor a doki, azt mondta, hogy fél év múlva kell csak legközelebb kontrollra menni, akkor egész éjjel bőgtem. Nem hittem el, hogy végre egészséges, vagy az addigi feszültség akkor jött ki belőlem. Én a 28. terhességi hetemben tudtam meg, hogy baj van, 1 hónaposan volt az első műtétje és még 3 fél éves korára.

Mégis csak anyatejes volt 6 hónapos koráig. Minden egyes szoptatásnál kikötöttem az összes csövet, át kötni az én ölembe, utána vissza a kiságyba.Volt infúzió, légzésfigyelő, hasából a hegből cső lógott, katéter stb.

Az első félévet kisebb-nagyobb megszakításokkal egy kórházi rácsoságy melletti hokedlin töltöttem.

Kívülről én is azt hittem, hogy ez nehéz, de ha az ember benne van, akkor csinálni kell. Nincs az, hogy nem bírom, vagy bőgök a gyerek előtt.

Anyósomat el is zavartam a kórházból, mert folyton odajárt bőgni, hogy szegény gyerek...

Fél éve dolgozom, és a kolleganőm legnagyobb baja az volt októberben, hogy beoltassa e a gyerekét bárányhimlő ellen vagy sem. MAgamban azon morfondíroztam, hogy ez a nő, aki 3 hónapja azon vacilál, hogy beoltassa e a gyerekét, hogyan döntene, mikor azt mondja a doki, hogy most bevisszük, feltárjuk, és nem tudjuk mit találunk, de valószínű, hogy ki kell venni a petefészkeit és a méhét,és lehet, hogy bélből is valamennyit, anyuka belegyezik? És igen belegyeztem!

De aztán rájöttem, hogy neki tényleg ez az oltás a legnagyobb problémája és utána azt kívántam, hogy soha ne is legyen nagyobb gondja a gyermekével.