Mennyire érzitek fontosnak, hogy a kisgyereketek sportoljon vagy táncoljon?

en fontosnak tartom a megfelo mennyisegu mozgast. Sajnos nem tul mozgekony a lanyom, epp ezert beirattuk tancra, amire szivesen jar. Most 6 eves, nagycsoportos. Remelem a suliban is majd talalunk valami, amit szivesen csinal. Az uszast szeretnem, de nem akarja. Eroltetni nem merem, hatha az ellenkezojet valtja ki.

Remelem a fiam majd mas lesz. O meg csak 1 eves, de o maszik, lepeget jo sokat. :-)

Szerintem is nagyon fontos a sport. Csak elég nehéz megtalálni a megfelelőt. A nagyobbik fiam egy véletlen miatt kezdett 5 évesen lovas íjászkodni. A mai napig imádja, 17 éves. A kisebbik fia ovis kora óta focizik, ki nem hagyna egy edzést sem, most 12 éves. A lányommal azonban hiába próbáltam megszerettetni, sem a sport, sem a tánc nem jött be neki. Csak kínlódott, rossz volt nézni. Ő inkább rajzol és kézműveskedik. Nem erőltetem.

Szóval fontos a sport, de nem mindenáron.

1.5 éves, babaúszásra (= hónapos kora óta) és babatornákra járunk, ahol lehet rohangászni, meg ugrálni, énekelni, mondókázni. Nagyon élvezi, családi közös programnak is első rangú. 3 éves kora körül néptánc és talán dzsúdó lesz -hogy megtanuljon esni-, meglátjuk, tetszik-e.

Nemcsak a testet, hanem a lelket is formálja a mozgás, közösségek tagja lesz. Talán, ha sok értékes és érdekes dolgot megmutatunk neki, nehezebben megy le bandázni és szívni a térre...

Szerintem is fontos. Bárcsak velem is megszerettették volna a sportot gyerekkoromban, most nem lenne kínszenvedés, hogy lenyomjak egy órát, hogy ne hízzak el.

De én egész gyerekkoromban azt hallgattam, hogy ne ugráljak, mert

a) kimelegszem és megfázom

b) kitöröm a nyakam

c) idegesítő

Így lettem lusta felnőtt.

Szia!

Én is fontosnak tartom a sportot, mert nekem is voltak hasonló problémáim, mint neked kiskorodban. Nem foglalkoztak velem sem a szüleim ezen a téren, pedig én szerettem volna úszni, táncolni, kézilabdázni, de egyikre sem írattak be, úszni is 12 évesen sikerült megtanulni.

Kisfiam most 22 hónapos, és az édesapjával azt tervezzük, hogy valami küzdősportra fogjuk járatni. Nekem nagyon tetszik a capoeira (látványos, hasznos és minden izmot megdolgoztat), és amint a kora engedi, szeretném is beíratni. Nővérem fia Dzsiu-dzsicu-ra jár, országos és nemzetközi versenyekre jut el (még csak most tölti a 12. életévét), és nagyon szereti, rengeteg sikerélménye van, szinte mindig dobogós helyezett, a család büszkesége. Levezeti a felesleges energiáit, a hétköznapi életben egy nyugodt, kiegyensúlyozott srác, nem agresszív, még videojátékokban is a stratégiai játékokat részesíti előnyben a verekedős-lövöldözősökkel szemben. A kisfiam elég aktív, ezért is szeretném, hogy a fölös energiáit le tudja majd jövőben vezetni, és h nagyobb lesz és mást is kipróbálna, nem fogok az útjában állni, mindenben segíteni fogom.

Én úgy vagyok vele, hogy ha akar sportolni valamit, akkor menjen. De csak azért, mert én jónak tartanám, azért nem erőltetném rá.

3 éves a nagy, 1 a pici, mi még ráérünk, de ha majd eljön az ideje, akkoris ez lesz a véleményem.

szerencsésnek mondhatom magam. nálunk a sport annyira evidens volt, mint az iskolába járás. ha elblicceltem egy edzést, ugyanúgy megszidtak, sőt bünti is volt, mintha rossz jegyet kaptam volna az iskolában.

húgom is, én is versenyszerűen sportoltunk. a terhességeim elejét leszámítva mindig sportoltam heti 2-3 alkalommal, most is. tényleg annyira rögzült, mint a fogmosás.

igen, a gyerekeim is fognak, azért amit írtam. evidencia, hogy fognak sportolni.

2 éves nagyobb, 10 hós a kicsi. a nagyobbikkal most kezdem a tornát, de csak annyira, hogy utánozzuk az állatok járását. zsiráf - lábujjhegyen járás, béka-békaugrás, madár-karlengetés, medve - kézen-lábon járás, stb. kb 10 perc esténként.

ha Te magad nem sportoltál gyerekkorodban nagy elszántság kell. nem mindig jó ám edzésre menni. én is utáltam néha. szóval komoly döntés és nagy fegyelem kell hozzá.

Fontosnak tartom. Én is sportoltam világéletemben (sokmindent, és volt amit versenyszerűen is) és a mozgás örömét a gyerekeimnek is szeretném átadni.

A lányom 3 éves, a fiam 15 hós. A fizikai és mentalitásbeli adottságaikat figyelembe véve a lányt valami táncra fogjuk íratni, a fiút valami eszmeiséggel bíró kűzdősportra.

Ősszel indul itt a városban több minden is, a lánnyal majd elmegyünk többfélére is párszor, éa majd szépen ő kiválasztja hogy mit szeretne csinlni... ami nála esélyes az induló csoportok közül: jazzbalett/néptánc/akrobatikus rock-n-roll.

A fiam meg irtó izmos és hihetetlen erős, neki jó lesz a kűzdősport hogy megtanuljon bánni a fizikai képességeivel...

Aztán ha később váltani szeretnének, vagy más kerül előtérbe az életükben, nem fogom kötni az ebet a karóhoz. De ismerem már őket annyira, hogy tudjam - és az életmódunkból/családi hozzáállásunkból is az szűrődött le eddig is és fog a jövőben is, hogy a sport jó, élvezetes és jobb h van mint nincs, és aki szeret mozogni, annak mindegy mit csinál, csak élvezze-, sportolni fognak ők is és szeretik majd. :-) Ugyanúgy az életük része (már most is amennyire lehet), és az is lesz később is, éppúgy mint nekem.

És ahogy elnézem a lányomat, aki egyévesen már úgy riszálta magát náha teljesen spontán örömtáncolva, mint egy brazil hivatásos, hát tudom, hogy istenadta tehetsége van hozzá és meg is gebedne, ha nem táncolhatna. Amint ritmust hall már mozdul is, tökmindegy, hogy néptánc vagy valmi modern szirsza*r. De pl futni/kocogni utál, és a fizikuma sem teszi alaklmassá arra hogy pl eredményes rövidtávfutó legyen, egyszerűen nem olyan a tesfelépítése. Úgyhogy nilván nem fogom erőltetni az atlétikát, vagy a súlyemelést nála. :-)

A válasz írója 77%-ban hasznos válaszokat ad.

A válasz megírásának időpontja: 02-23 12:56

... Azt hittem, egyedül vagyok ezzel a helyzettel. De ezek szerint nem:-/