Mikortól nem alszanak a gyerkőcök délután?
Ez nagyon gyerekfüggő. Én, édesanyám elmondása szerint, kb. 3 hónapos koromtól kezdve sosem aludtam délután. A nagyobbik öcsém (7 éves) még most is alszik (bár ő epilepsziás), a kisebbik (4 éves) most szokik le róla. Szóval ha a gyereknek nincs betegsége, ami miatt jó lenne ha aludna délután is, bármikor leszokhat róla, a lényeg, hogy ő érezze úgy, hogy aludni akar, vagy az ellenkezőjét. Emlékszem mennyire utáltam, hogy sosem aludtam az oviban, az óvónők viszont mindig bedugtak az ágyba.
20/L
Igen, lehet, hogy már nem akar aludni. Próbáld ki, hogy nem altatod, és hogy bírja a napot. Legfeljebb kicsit később mint eredeti altatás idő lehet, hogy kicsit lepilled, akkor olvassatok, vagy kis tv, valami nyugis dolgot, annyi pihenés is elég lehet neki. A fiam volt ilyen, 3 évesen kezdte el Ő is kihagyni. A lányunk viszont már 4 éves 5 hónapos, de még mindig elalszik kb negyed óra alatt, ezért őt még altatom. Este sem tolódik el emiatt az alvás, eltud aludni.
Nem baj már ha nem alszik, kihagy alvásokat, próbálkozz, csak a pihivel.
Kisfiam két és fél éves lesz. 3 hónapos kora óta egyedül alszik, és a mai napig alszik napközben 2 órát (aludna többet is, ha hagynám).
Gyerekfüggő szerintem is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!