Mit gondoltok erről? 3 éves kislányom reggel látott valakit az ágyamnál. Fantázia csak, vagy tényleg igazat mond?

"Nálunk még pici,1.5 éves,de amikor a semmire mosolyog,meg mutat rá és magyaráz neki." Na ez az, hogy az unokaöcsémnél ugyanezt tapasztaltam, most meg a lányomnál szintén.

Más:

Kiskoromban nem tudtam egyedül aludni, mindig ott volt valami az ágyam mellett, amit láttam minden este. Nem álom, és nem képzelet volt, emlékszem rá.

Sokan azt mondják, ilyen dolgok nem léteznek. Na, ők NEM AKARNAK tudni ezekről.

Ne kérdezzétek, hogy én hiszek vagy sem...mert magam sem tudom. Nincs bizonyíték se erre, se az ellenkezőjére.

Vannak nálunk is sztorik...barátnőm, aki ma már felnőtt pici gyerek óta hangokat hall a házukban, de csak egy részén...azt mondja kiskorában nagyon megijesztette, hogy valaki szólongatja, de ma már észre sem veszi. Ő nem hisz, vagy már nem érdekli.

A dologban csak az a furcsa, hogy nem egyszer az ő anyukája is látott valakit ugyanebben a házban...ő sem hisz, csak elfogadja a dolgot.

Hiszünk vagy sem, van egy csomó olyan kérdés, amire a mai tudománynak még nincs válasza. Én sem szellemvilágról beszélek, vagy csodás lényekről, csak olyan dolgokról amiket még nem értünk. Ma már tudjuk, hogy nem lapos a föld, és nem a nap kering körülöttünk, de vannak dolgot amit még nem!

Én hiszek ezekben a dolgokban. Kicsi korában az én lányom is mosolygott, meg integettet a "semminek", de főleg azóta, hogy a kétéves kislányom mondta, hogy lát egy bácsit a lakásban. Megkérdeztem, hogy néz ki a bácsi, és simán leírta az egyik barátunkat, akit pár éve veszítettünk el. Nagyon jellegzetes tulajdonságai voltak, még a tetoválását is elmondta a lányom, hogy hol van, milyen (pedig nem beszéltünk előtte róla), meg az arca meg ilyesmi. És soha nem látta, még fényképen sem. Többször is látta, mindig ugyanúgy írta le.

Ezt hogyan magyarázzák a szkeptikusok?

Sokat gondolkodtam, hogy le merjem-e írni az én sztorimat, mert biztos sokan lesznek akik azt mondják csak mi találtuk ki, stb. Na mindegy leírom.

Mikor kicsi voltam volt egy kisfiú aki járt hozzám, este felé el jött egy pár alkalommal és leült az ágyam szélére. Világos kék csíkos pizsamája volt és szőke göndör haja. Nem tudtam, hogy hogy hívják, soha nem is kérdeztem, de Bohócnak neveztem el. Mindig azért jött mert féltem elaludni a sötétben, sokszor sírtam is és ő mindig megvigasztalt és azt mondta, hogy szeret engem. Aztán egyszer megint ugyanúgy jött és akkor azt mondta most már elég nagy vagyok, már egyedül is el tudok aludni, többet nem jön, de reméli, hogy még találkozni fogunk.

Eltelt jó sok év, el is felejtettem ezt az egészet. Összejöttem a párommal és mind a ketten úgy éreztük már az első perctől, hogy valahonnan ismerjük egymást. Aztán hirtelen mind a kettőnknek beugrott ez a dolog... A párom elkezdte mesélni, hogy mikor kicsi volt este többször is kilépett a testéből és ment valahová. Járt egy kislányhoz aki félt valamitől... Ahogy mondta rázott a hideg és nekem is eszembe jutottak ezek a dolgok. Nagyon homályos emlékek voltak és az elején egyikünk sem volt biztos abban, hogy ezt megtörtént és nem csak álmodtuk vagy nem csak fantáziáltunk. Ahogy egyre többet beszélgettünk erről úgy lettek egyre élénkebbek az emlékek. Kérdezgettük egymást, hogy ki mire emlékszik, kérdeztem ő merre járt, milyen útvonalon, hogy nézett ki a kislány, milyen volt a szobája, stb. Beugrott neki egy baba. Azt mondta a kislánynak volt egy ugyan olyan babája mint az anyukájának is van (anyósom régen gyűjtötte a babákat) felmentünk a padlásukra és elkezdtünk keresgélni a régi cuccok közül. Megtaláltuk a babát és tényleg pont ugyan olyan volt mint az én Kati babám. Az egyik doboztam megtaláltuk a párom régi ruháit is és a kezembe akadt egy kék csíkos pizsama felső.... Azt mondta ez az ő pizsije volt. Ebben volt ott nálam... Akkor már mind a ketten sírtuk. Mutogatta gyerekkori képeit és nekem egyből a kis Bohóc ugrott be.

Minden stimmelt.

Hihetetlen sztori az biztos, de igaz. Az elején én sem hittem el, de tényleg így van.

Azóta már elég sok mindenen túl vagyunk együtt. Történtek velünk még furcsaságok. Rájöttünk, hogy honnan ismerjük egymást. Nem tudjuk mért alakult ez így, de abban biztosak vagyunk, hogy nem véletlen. Valaki összehozott minket, hogy vigyázzunk egymásra. :) Most már a közös kis Bohócunkra vigyázunk mind ketten :)

Az ember nem hisz el ilyet amíg meg nem tapasztalja. Én a szellemekben sem hittem amíg a párom be nem bizonyította nekem, hogy tényleg léteznek és ha azt csinálom amit mond akkor meg is tapasztalhatom őket. A saját nagynénémmel beszélgettem aki akkor halt meg mikor 2 éves voltam. A régi lakásunkban egyszer megjelent egy idős néni, a párom elkezdett beszélgetni vele, megtudtuk a nevét, kiderült ismeri a szomszédunkat Erzsi nénit, másnap megkérdeztük Erzsi nénit és tényleg lakott ott évekkel az előtt egy ilyen nevű néni. Jóban voltak, Erzsi néni gyakran járt át hozzá, mikor a néni meghalt, ő találta meg a fotelben.

Szóval vannak fura dolgok... És nem csak a gyerekek tapasztalhatják őket. Kell hozzá egy bizonyos képesség vagy hajlam és ha figyel az ember akkor sok mindent megtudhat olyat is ami hasznára válhat. De azért figyelni kell, nem szabad túlzásokba esni sem mert nem mindegyik jót akar...