Átlagosan mikor tanulnak meg biciklizni?










Nálunk 4 évesen volt az amit írsz, hogy leszereltette a pótkereket ,mert ő már tud bicajozni, másnap meg pakoltuk vissza hogy áh mégse akar így. Fél évvel később kb 1 óra alatt ráérzett és azóta is teker mint valami megvadult mókus:D
Jól tettétek, hogy nem erőltettétek neki. Próbálkoztok pár hónap múlva és majd simán menni fog neki.





A nyeles dolog pont olyan mint vezetgetve járni tanítani a babát. Pont nem tanulja meg hogy kell egyensúlyozni mert nem ő egyensúlyoz. Ha már fogni akarod, fogd a vállát.
A férjem fia volt ilyen hogy még 6 évesen se mert. 8-9 éves kora között tanult meg. A suliban kiderült, hogy a hallás utáni szövegértéssel gondja van. Lassan megy be az input, és amíg el van foglalva a mondat első felének értelmezésével, a másodikat már elmondták. A fejlesztő pedagógus falmászást és irányított (edzés keretein belüli) trambulinozást javasolt. Sajnos csak fél évig járt vele az anyja, aztán azt gondolta, hogy a foci kiváltja. Az agy egyébként csodásan tud kompenzálni, ha valahol hiányosság van, így most már 7dikes és átlag 4es tanuló, viszont a helyesírása botrány. De az látszik, hogy a nagyobb tesójával összehasonlítva sokkal több energiát kell beletennie ebbe az eredménybe.
Ezek alapján a saját gyerekemnél nagyon odafigyeltem a mozgásfejlődésre és az átlagtól való eltérésre.





Amelyik gyerek tud a futóbiciklivel menni úgy, hogy fent vannak a lábai, az tud 2 kerekűn is. A fiam 3 évesen kapott pedálost, neki a tekerés nem ment, használta futó kén, majd egyik napról a másikra elkezdte tekerni.
A pótkerék, meg tologató kar mind csak hátráltatja,egyik gyerekemnek sem volt és megtanultak biciklizni, esni sem estek mert ha dőlt lerakta a lábát




















Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!