Van olyan aki kisgyerekkènt nagyon problémàs gyerek volt és felnőtt korában úgymond àtlagos lett?

Én nem ismerek ilyet.. olyat ismerek csak, aki mondjuk munkában sikeres, de amúgy megmaradt a lobbanékonyság/hevesebb természet, genyóbb viselkedés. Nyilván nem annyira, mint kicsinek, meg meg tudnak élni és ilyesmi, de azért.. nem barátkoznék velük. Ami közös bennük, hogy vagy "főnök" lett belőlük, vagy egyedül dolgoznak saját projekten/vállalkozóként, mert alkalmazottként nem nagyon tudnak funkcionálni csapatban, másokkal együttműködve.

Az én gyerekem extrém nehéz kicsi volt elsőig, sehol sem tűrték meg intézményi keretek között, de egy ideje tök normális, pedig már kiskamasz, és egyre jobban teljesít. Szerintem ő is kicsit problémásabb, de "normális" felnőtt lesz, de el fogja tudni magát tartani és lesz kapcsolata meg ilyesmi.

Szerintem nagyon sok ilyen sztori van, főleg a fiúknál, de lányoknál is előfordul.

Az én fiam is elég problémás, aggódom is miatta eleget. De most 14 éves, és már nagyon sokat változott, már reménykedem, hogy nem lesz vele komoly gond, felnőtt korában.

Egyébként egy ismerősöm mesélte, hogy neki meg a húga volt nagyon problémás, és a szülei is folyton azon aggódtak, hogy te jó ég, lesz-e munkahelye, be tud-e majd illeszkedni a társadalomba, lesz-e családja. Most 28 éves a csaj és egy multinál dolgozik pénzügyön vezető beosztásban, és 2 éve van élettársa is.

Szerintem ne aggódjunk emiatt.

Öcsém. Borzalmasan beteges volt kicsinek, ovis koráig kb többet volt kórházban, mint otthon. Emiatt jól el lett kényeztetve, kezelhetetlen ovis volt. NAgyon rosszul tanult, akkor még azt mondták, hát istenem, nem mindenki okos, ma már tudjuk, hogy kőkeményen diszes. Három középiskolát kezdett el, 18 évesen szakma nélkül maradt ki.

Mindenféle melót elvállalt, aztán a húszas évei közepén szerzett nurkoló, festő, szigetelő szakmát. Ma 15 alkalmazottal dolgozó vállalkozása van, három gyereke, mintaapa. :)

Engem nem túl jól neveltek, elkényeztettek. Alaposan kifogott a szüleimen az a bizonyos dackorszak. 😄 Akaratos, eleven és hisztis voltam. Engedtek nekem.

Oviban nem igazán volt velem baj. Kemény, elitnek mondható iskolában kezdtem az első osztályt. Nagy volt az elvárás, kudarctűrő képességem nuku volt (mert mindig hagytak otthon nyerni). A nagy hajtás, állandó tanulás leszívott. Engem és a szüleimet is. Megtörtem.

Aztán belátták, hogy ez így nem lesz jó, és átirattak másik suliba. Könnyebb volt, szárnyaltam. Onnantól semmi gond nem volt. Megbízható, felelősségteljes tini, majd felnőtt lettem. Egy türelmes, kedves óvónéni.

Annyi, hogy a munkahelyen jó az alkalmazkodó képességem, itthon viszont kicsit "hisztis" maradtam. Képes vagyok engedni, de az átlagnál kicsit makacsabb vagyok. Főleg terhesen.

Szerintem az elviselhető kategória, de erről talán a férjemnek kellene nyilatkoznia. 😄