2 éves nem akar a saját lábán menni?

Ne vedd fel. Hisztizek párszor, és megszokja. A választási lehetősége a babakocsi, kis motor/bicikli/roller vagy sétál.

A 4 évesem is van hogy néha bepróbálkozik, vonaglik egy sort, tekereg hogy milyen fáradt, de aztán 1 percen belül már a galambok után rohangál. Próbálkoznak.

1,5 evesemmel is ez a helyzet, bar megmondom oszinten, hogy en mar nem engedek neki. Sokaig cipeltem kint, de nem birom mar, raadasul ilyenkor ugye fel kezzel meg babakocsit is tolni kell, mert anelkul azert meg nem indulok el, de a gyerek meg overalban, en kabatban, csuszik ki a kezembol, nehez is mar…

Pont par hete mondtam hogy nekem ebbol eleg es pont.

Mindig megbeszelem vele, folyamatosan mondom neki, hogy kimegyunk es valaszthat, hogy setal a sajat laban vagy a babakocsiban ul. Nincs mas.

Setaval kezdunk, kb 10 percet jon, aztan vege, utana sir hogy vegyem fel es cipeljem es o mutogat, hogy merre.

Na ilyenkor beteszem a babakocsiba es ennyi. Sirni szokott par percet, aztan beletorodik. De az elso alkalommal 20 percet uvoltott, sikitott vegig,vergodott a babakocsiban, az katasztrofa volt, amig hazaertunk.

Valahol meg kell huzni a hatarokat, bar nekem se esik jol, foleg az elso alkalommal, amikor annyit sirt.

Egyebkent ha esetleg motorozik, az is lehet neki egy opcio, hogy akkor azzal megy kint. Nalunk annyira meg nem erzett ra, nem erdekli, igy egyelore ez kiesik.

2,5 éves a fiam, ugyanez. Aztán nekem elegem lett, mert tényleg 5 métert nem volt hajlandó megtenni. Kimentünk a kapun, mondta, hogy vegyem fel. Mondom akkor megyünk is haza. És megfordultunk, és bementünk. Hamar megtanulta, hogy nem megyünk sehova, ha nem jön a lábán. :D

De az apjával rendszeresen csinálja még most is, mert az apja hajlandó cipelni. :)

"Sokszor az udvar egyik végéből a másikba is cipelni kell."

Hát ne cipeld. Nyilván kényelmesebb neki, ha hurcolod. Ha nem viszed, menni fog. Nyilván lesz előtte hiszti, de ha nem hagyod magad, hidd el, képes lesz sétálni.

Én nem "új divatból" viszem a gyereket, hanem mert különben ott éljük le az életünket az út szélén. Elindulunk _valahogy_, amiből aztán kb félúton semmilyen megoldás sem lesz jó, nem akar motorozni, a babakocsiból kiugrik, a saját lábán nem akar jönni, a futóbiciklit eldobja, a rollerhez még kicsi, de gyanítom az is hasonló sorsra jutna és akkor ott vagyok, hogy 0 fokban, miközben pisilnem kell és előző este aludtam nettó 3 órát, hallgassam ahogy ordít amíg nem veszem ölbe. Ez nem divat, vannak ilyen gyerekek. Volt már, hogy fogtam a kezét és rángattam magam után, amikor kellően elborult az agyam, de az sem jobb és elmondom neked, hogy az égvilágon semmit sem tanult belőle, a következő alkalommal ugyanúgy nem volt hajlandó gyalog jönni.

Én tudom, milyen az, amikor egy gyerekre hatnak az ilyen jellegű következmények, mert mint említettem, a nagyobb gyerekemnél sima ügy volt. Pár napig amikor az ölembe akart jönni, csak letérdeltem mellé, megvigasztalgattam a nyafit, aztán sétáltunk tovább, 2 méter múlva ismétlés, stb, de ~1 hét alatt elfogadta, hogy anyával akkor így sétálunk. 4 éves, azóta sem kéri, hogy ölben vigyem (a nagyanyja vagy az apja nem ment végig ezen az úton, ők azóta is nyakban cipelik mindenfelé, bár már lassanként kezd leszokni róla, teljesen magától is). A kicsinél ez a módszer pontosan annyit ér, mintha egy lángoló házhoz odamennék egy szódásüveggel lespriccelni.

Egyszer majd talán kinövi ő is, és akkor lehet vele normálisan közlekedni. Addig marad ez a megoldás. Legalább edzeni nem kell eljárnom.

#18 voltam.