Mit tehetnék, hogy ne legyen ilyen félős?
Jàrdàra*
Hozzáteszem, mindenhova visszük, sokat van emberek között, tehát nem élünk burokban.
Az én 20 hónapos kisfiam meg pont az ellentéte, és ezzel tart parában.
Aminap egy étteremben elindult egy idősebb nő után, magyarázott neki, majd amikor a nő megkérdezte, hogy haza megye-e vele, simán felkéredzkedett az ölébe. Ott voltam 50 centire tőlük.
De strandon, gyerekkoncerten, idegen helyeken, még a reptéren is simán elcsatangol haverkodni hót idegen emberekkel.
Engem meg közben a frász kerülget, és azon agyalok, hogy majd hogy tudnám megtanítani neki, hogy nem minden mosolygós néni meg bácsi kedves.
A tiednek ilyen a jelenlegi személyisége, ez vagy fog jelentősen változni, vagy nem.
Az én fiam is ilyen volt. Aztán mostanában már kezd kicsit nyitottabb lenni. Most lesz 2,5 éves.
Eddig ritkábban látott rokonokkal se nagyon állt szóba, nem vehette fel senki. Múlt héten tesóm kérdezte tőle, elmegy-e vele valahova (kocsival)? Mondta, hogy el. Régebben automatikusan közölte, hogy nem, soha nem is ment el vele. Mással se. És most tényleg elment vele. Amikor raktuk át a gyerekülést, akkor még vártuk, mikor gondolja meg magát. De ilyen nem volt. Elment tesómmal, és vele volt egész délután. Mi meg csak néztünk, mi történt a gyerekkel. :D
Szóval alakul valószínűleg majd nálatok is. Vagy nem. Lehet, hogy ilyen zárkózott személyisége lesz. Majd kiderül.
Köszönöm mindenkinek a megnyugtató válaszokat.
Olvasva a kommenteket, 2 mondatnál dobbant a szívem, az egyik, hogy "tartsd tiszteletben a személyiségét", a másik pedig az utolsó komment teljesen egészében. Mindkettő betalàlt, valószínű bennem van a hiba, kicsit felnyitotta a szemem.
Igen, ezt mindenképpen magadban kell elrendezni. Nálunk a lányom olyan volt, hogy bárkivel elment volna, főleg, ha kaja is volt nála. :D
Közvetlen, nyitott gyerek volt. Mindig mindenkivel azonnal szóba elegyedett, bárhova mentem vele, azonnal barátkozott. Ezek után furcsa volt nagyon, hogy az öccse full nem ilyen. Rosszul érintett, hogy ő miért olyan zárkózott. De aztán nekem is be kellett látni, hogy két különböző gyerek, még ha testvérek is. És hogy ez így van jól, az egyik ilyen, a másik olyan. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!