Nagyon rossz, ha nem bírok játszani a 2.5 éves kislányommal?

Kislányom születése óta itthon voltam vele, 1 hónapja kezdtem el újra dolgozni. Januárban lesz 3 éves. Mindig odafigyeltem rá, hogy sokat foglalkozzak vele, játszak vele, volt idő amikor túl sokat is, valószínű azt konpenzáltam hogy velem gyerekkoromban senki sem foglalkozott soha. Bevallom annyira hozzászokott hogy játszok vele, hogy egyedül szinte képtelen ellenni. Vannak jobb napok, amikor sokat játszik egyedül, de ez főleg akkor van, ha előre megbeszélem vele, hogy ma dolgom lesz, úgyhogy egyedül kell játszania. Ekkor megérti és tényleg el is van. De csak addig, amíg látja, hogy végzem a feladatokat. Amint leteszem a fenekem a kanapéra picit megpihenni AZONNAL rámrohan, hogy játszunk és nagyon nagyon erőszakos, tényleg szó szerint nem hagy békén. Ha nem játszok vele megsértődik. Bevallom úgy érzem már kiégtem ebben a vele való játékban, pláne amióta dolgozom és kicsit újra egy másik szerepben is helyt állhatok (amit most nagyon élvezek) még nehezebbnek érzem, hogy nyugiban leüljünk a szőnyegre... Lennének olyan játékok amiket szívesen játszanék vele, rajzolás, gyurma, társasok, puzzle stb. Ezeket imádom de sajnos csak én ... ő annyira nem. Őt szinte kizárólag a szerepjáték érdekli másfél éves kora óta és ebben nagyon fejlett is a korához képest. Én viszont azt érzem, hogy ha még egyszer el kell játszanom, hogy egérkének eltört a lába és elvisszük a doktorbácsihoz, kifolyik az agyam a helyéről :'( kicsit inkább ventillálni jöttem most ide, és sorstársakat keresni, nem annyira tanácsokért.

Kérlek írjátok, más is érez-e így?

Nem akarok rossz anya lenni, tudom hogy a játék nagyon fontos neki és hogy azt játszuk amit ő szeret, de egyszerűen nem megy, pár hónapja fizikailag fáj :'(

El vagyok keseredve és bűntudatom van.

Mit tehetnék? Ugye nem teszek ezzel neki rosszat, hogy mostanában passzívabb vagyok?

Köszönöm ha válaszoltok