Normális ez ennyi idősen?
Kislányom 3 éves lesz 1 hónap múlva.
Soha nem volt kifejezetten anyas sőt mindig inkább apas volt. Ez kb nyáron kezdett megváltozni, én akkor többet voltam vele itthon betudtam ennek. Azonban most szeptember óta újra bolcsis és én dolgozom. (Nem most kezdte a bolcsit hanem tavaly)
Emellett heti 2x járok edzeni ilyenkor az apukája vigyáz rá. Eddig soha nem volt gond remekül elvoltak azonban már a 2. alkalommal történik az hogy minden rendben van itthon elvannak aztán a kislányom valamin behisztizik, nem az van amit o akar, elkeseredik és egyből elkezd utánam sírni az apjának. Eddig soha nem csinált ilyet hogy ilyen helyzetben utánam sírt volna. Mindig is inkább apas volt és nem egészen értem hirtelen mi történt vele. Normális az hogy egy gyerek 3 évesen lesz anyas? Ennyi idősen mar nem kifelé kellene menni ebből?
Koszonom a kedves választ egyes :) látom leszűrted a kérdem lényeget. Inkább az érdekelt hogy közel 3 évesen ez rendben van-e mert eddig ha az apjával volt nem sírt utánam bármi volt ketten meg tudtak oldani.
De csak hogy a te stílusodban irjak: igen abszolút azért vállaltam gyereket hogy nehogy kötődjön hozzam, igazad van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!