A legtöbb anyuka azért várja, hogy bölcsibe menjen a gyereke, mert szeretne minél előbb visszamenni dolgozni, hogy ő is keressen pénzt, vagy azért, mert már idegesíti őt a gyereke, és nem szeret vele lenni (kvázi elege van az otthonlétből)?

Én nekem csak jövőre kezdi az ovit, akkor lesz 3 éves, bölcsibe be se adtam.

Az ovit sem várom 🤷🏻‍♀️

Ha mondjuk az lenne a feladat, hogy úgy gondozd a gyereked, hogy közben 2 számmal kisebb cipőt viselsz éjjel-nappal, amit csak akkor vehetsz le, ha bölcsibe megy a gyerkőc, akkor szerinted miért várnák a bölcsit az anyák? Mert elegük van a gyerekükből, vagy mert elegük van a két számmal kisebb cipőből?

A valósagban sem a gyerekét elégeli meg egy szülő, hanem a "két számmal kisebb cipőjét", ami a realitásra lefordítva a szociális elszigeteltség, bezártság, az elismertség és megbecsülés hiánya, a gazdasági kiszolgáltatottság, stb.

Nem tudom, hogyan lett anyaideál manapság a gyermekével kettesben elszigetelődő nő, aki 3 éven át földöntúli boldogságként éli meg, hogy a gyermekén kívül alig szól bárkihez is egész nap, de ez az élethelyszet nagyon eltávolodott az emberek alapvető szükségleteitől, működési módjától. Persze a legideálisabb a közösségekben élés lenne, ahol a családtagok, szomszédok szoros kapcsolatot ápolnak egymással, de valahogy manapság már ezt is leszólják a "magadnak szülted" szlogennel. Mintha társadalmilag elfelejtettük volna, mennyire szükségünk van egymásra ahhoz, hogy mentálisan egészségesek legyünk.

Nincs ilyen, hogy "legtöbb anyuka", mindenki másképp éli meg az otthon töltött időt. Aztán ezt írod: "mert már idegesíti őt a gyereke, és nem szeret vele lenni (kvázi elege van az otthonlétből)" - ez tökre nem ugyanazt jelenti. Az, hogy elege van az otthonlétből nem azt jelenti, hogy a gyereke idegesíti és nem szeret vele lenni. Nekem még csak 4,5 hónapos a kisfiam, de rokonokon, barátokon, ismerősökön azt láttam - és én is ettől tartok - hogy az ember, a korábban felnőtt életet élő, dolgozó, felnőttekkel programozó ember az unalmas, monoton, ismétlődő feladatokba fásul bele, és a felnőtt emberi kapcsolatokat, és (minél inkább szerette a munkáját annál inkább) a sikerélményeket, értékteremtést (nem kell belekötni, a gyereknevelés is az, már önmagában, hogy egy kis magatehetetlen lényből egy járó, beszélő kisgyereket nevelsz fel, nem erről van szó).

És ettől függetlenül, de akár ezzel együtt is van az, hogy nagyon hiányzik a háztartás bevételéből az anyuka még akár 4-6 órás bére is, és nagy megkönnyebbülés, hogy nem kell a tartalékhoz nyúlni vagy számolgatni a forintokat a hónap végén.

Nekem az ovit kezdte a fiam, én még szabin vagyok (ami felgyűlt a csed stb. alatt). Augusztus végén lett 3, eddig itthon voltam vele. Nekem jót tesz ez a kis különlét, így amikor együtt vagyunk, azt is jobban élvezem, és szerintem így a fiamnak is többet nyújt a közös idő. Eddig a leghosszabb idő 6 óra volt az oviban, amit benntöltött, és úgy éreztem, hogy kicsit sok neki ennyi nélkülem, legalábbis egyelőre. Mikor csak délelőtt volt, akkor még maradni akart volna. Meglátjuk, hogy fog működni, ha majd én viszem és a férjem hozza haza.

Bennem azért nem merült föl a bölcsi, mert egyrészt anyagilag meg tudtuk oldani a 3 év itthonlétet (nem a gyesből, hanem spórolt pénzből), és arra számítottam, hogy ha bölcsiben van, akkor az itthonlét alatt sokkal inkább igényelni fog, tehát szabadidőt nem nyerek, sőt vesztek. Utólag persze nem lehet megmondani, mi lett volna, ha.

A kisebbik (most 6 hónapos) gyerekeket muszáj lesz bölcsibe adni, mert megyek vissza dolgozni. A gondolatát is utálom. Főleg, hogy a nagyobbik 2 és 3 éve között miket fejlődött napról napra és erről le fogok maradni a kicsinel.

Viszont nagyon szeretnék dolgozni, nemcsak a pénz keresés miatt, hanem mert szükségem van rá, hogy ne csak takaritas-fozes-gyerekneveles hármas legyen főként az életembe.

Nekem senkinek nem hányt ilyet a szememre. De az, hogy egész nap otthon ülök és amikor épp nem alszik a gyerek, vagy tologatja a játékait, hanem sétálok vele 1 órát vagy mesét olvasok nem érdemi munka. Ezeket munka mellett is lehet.

Mások vagyunk, van akinek ez elég van akinek nem.