Nem lehet neki nemet mondani mert akkor annyira nagyon hisztizik, verekszik, rugdos... Hogy változtassak rajta? 3 éves fiú.

12!

Mert a más nem volt elég kitartó!

Hasonló problémával küzdöttünk. Leírom, hogy mi mit csináltunk. Nem biztos, hogy nálatok is ez lesz a tuti, de érdemes lehet átgondolni.

Egy mai gyereket jóval több inger ér, mint amennyit képes feldolgozni. Mi lelassítottunk. Hagytunk időt a tevékenységek közötti váltásra (ez a gyerekeknek általában nehezen megy), hagytunk időt megcsodálni az összes fűszálat, kavicsot, bogarat. A felnőttek ezeket a dolgokat sokkal gyorsabban letudnák, mint a gyerekek. A gyerek frusztrált lesz, mert nem hagyják őt elmélyülni a bogarászásban, a felnőtt meg ideges lesz, mert nem fogad szót a gyerek.

Minimalizáltuk a képernyőidőt. Hetente egyszer engedtük a gyerekeket monitor elé. Nyilván nem volt könnyű az átállás, de nagyon megérte.

Igyekszem észben tartani, hogy a gyerek tőlünk, a szüleitől tanulja a dühkezelést (is). Ha tőlem azt látja, hogy felrobbanok, ha valami nem úgy van, ahogy én akarom, akkor logikus, hogy a gyerek is ezt fogja csinálni.

Megtanítottuk a gyereknek, hogy meg tudja nevezni az érzéseit. Sokat segít, ha felismeri a gyerek, hogy ő most szomorú, dühös, csalódott.

Ezzel együtt a következetesség tényleg fontos. (Ezzel néha elbukik). A gyerekeknek szükségük van a világos szabályokra, határokra. Sajnos ha egyszer nemet mondasz, aztán a hiszti hatására megváltoztatod a véleményed, azzal összezavarod a gyereket. Ráadásul megtanulja, hogy a vállalhatatlan viselkedésre megkapja amit akar.

Nagyjából a 14-es által leírtak szerint csináljuk, 3 lesz és kezd működni. Ami még szerintem fontos, hogy ha a fiam kiborul (vagyis hisztizik), akkor mindig együttérzek vele. "Látom, hogy ez nem tetszik neked, sajnos most akkor is ez lesz." Elfogadom, hogy ő borzasztó rossznak éli meg, hogy el kell jönnie a játszótérről, és kifejezem az együttérzésem, de attól még elindulunk, ha karban kell vinnem és rúgkapál, akkor is. Persze tudom, hogy ez nem univerzális megoldás, pl. ha valaki már várandós a következővel.

Ha fontosat mondok, szabályt, rászólást, mindig leguggolok hozzá, magamra vonom a figyelmét és határozott, nyugodt hangon beszélek.

Én nem ragaszkodom ahhoz, hogy amit mondtam, az mindig úgy is maradjon, de nem a hisztinek engedek, hanem a tárgyalásra próbálom rávezetni . Szerintem semmi probléma nincs azzal, ha mondjuk szólok, hogy indulunk, és kér még pár percet hogy befekezze a kirakót. Vagy ha például megtiltom, hogy a sérülékeny földgömbbel játsszon, de elmondja, hogy nagyon szeretné, akkor, ha tudok, mégis szakítok rá időt, és 5-10 percet játszhat vele szoros felügyelet mellett. Persze nem minden nap, hanem ez a kivételes eset, hogy mégsem úgy lesz ahogy először mondtam. De ez még egyáltalán nem megy, kicsi hozzá és nem is beszél olyan jól.

Nálunk az vált be, hogy felismerem az esetek nagy részében, hogy mi okozza TÉNYLEGESEN a hisztit. Megpróbálom azt megfogalmazni és csírájában elfolytani mielőtt egyáltalán eljutnánk egy ilyen vergődős hisztiig. Ha eljutottunk, akkor szerintem már nincs mit tenni. Védem magam (ne tudjon rúgni, ütni, nem engedem), leülök mellé és kivárom, hogy vége legyen. Utána megbeszéljük mi is történt. Próbálok nem dühös lenni rá (mégha néha maaaarha nehéz is), mert tudom, hogy az nála csak olaj a tűzre.

Szóval akkor indulnak nálunk brutál hisztik valami kis semmiségeken, ha fáradt, ha éhes, vagy ha szeretethiánya van. Néha már amikor nyafog és felismerem mi lehet a háttérben, akkor megoldás pár falat ennivaló, egy kis szeretgetés, vagy ha csak lepihenünk egy kicsit. Nem várom meg, amíg átesik egy ponton és totál ki kel magából, mert a székre tettem a maciját, nem a kanapéra (most mondtam valamit).

Ezen felül pedig önkritika, hogy tényleg következetes vagy-e mindig mindenben. Ha egyszer nemet mondtál, akkor az tényleg nem-e. Ha azt mondtad nem sokára, csak még ezt és ezt meg kell csinálnod, akkor "nem sokára" tényleg teljesítetted-e az ígéreted, vagy megbeszéltétek-e miért csúszott el. Nagyjából ennyire nüansznyi dolgokon múlik szerintem a dolog.

Egyet megtanultam nagyon erősen. Ha nála beindul a hiszti és én is idegbeteg módjára reagálok, akkor nagyjából gerjesztjük egymás helyzetét, de a megoldás csak elhúzódik. :)

@13, kölcsönadjam a gyerekemet? :) aztán kitartás :)

A @14 viszont tényleg jókat írt! Köszi!