Mennyi idő volt a max, amit külön töltöttél (vagy töltenél) a 2-3 éves gyermekedtől?
Munka miatt 3 hetet voltam Amerikában, addig az apjával volt 3 évesen.
4 évesen már csak 1 hetet vállaltam be.
1,5 múlt, amikor muszáj volt a mamánál hagyni pár napra, mert a lakást kellett csinálnunk. 2,5 évesen egy hetet nyaralt szintén mamánál. Rendszeresen vigyáztak rá, sokszor ők altatták, mert mi esti programra mentünk a férjemmel anyósom tanácsára (szülés utáni depresszióból gyógyultam) és így volt közös idejük.
Most 3,5 éves, már 10 napja vagyok kórházban a kistesóra várva, de majd megy pár napra a mamához is ősszel az oviszünetben.
Szerintem az a lényeg, hogy szoros legyen a bizalmi kapcsolat a nagyszülőkkel és meg legyenek húzva a határok.
3 éves múlt. 2,5 óránál többet még nem töltöttem nélküle. Nincs kire hagyni. A nagyszülőket még jobban kell felügyelni mint a gyereket. (Ha 10 percet egyedül hagyom velük a másik szobában már csapnak a kezére hogy ne rosszalkodjon...Arra még nem figyelnek, hogy ne üsse be mondjuk a szemét.) Egyedül a férjemre merem hagyni, de eddig még nem volt szükség hozzá hosszabb időre. Pl. fodrász, edzés, stb. ezek 1-2 órás tevékenységek, és csak ritkán jutok el.
Majd szeptemberben megy oviba, akkor már egész nap nélkülem lesz
2,5 éves a fiam. Csak amíg nist született a kishúga, arra a pár napra. Órákra, félnapokra azért volt kimenőm, de este alvásnál mindig vele voltam.
Bánom is utólag, mert a tesó is megviselte, de a kórházban töltött napjaim alatt nagyon szétesett. Már jóval előtte szoktatnom kellett volna ehhez, bár mentségemre szóljon van segítségünk, de annyira nem is mobilisak, hogy ez megoldható lett volna, és a férjem is sokat dolgozik. De aki teheti szerintem már 1-1,5 évesen próbálkozzon többször másra bízni. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!