Ha értékelni kellene, szerintetek mennyire egyszerű ma kisgyermekes szülőnek lenni?

Amik miatt nehéz:

-munkahely nem mindenhol tolerálja, ha sokat betegeskedik a gyerek.

- a társadalom sem tolerálja a kisgyerekeket igazán

- " magadnak szülöd" és milyen igaz, apa dolgozik estig, nagyik ritkán tudnak segíteni, ha tudnak. De te szolgálatban vagy 0-24 évekig. Jobb esetben van kihez szólnod néha napján. Egyszóval el vagyunk szigetelve.

Ami miatt könnyebb, mint régen: szinte minden háztartási művelet automatizálható, tudok a gyerekre figyelni. Ha nincs kedvem, időm, erőm főzni fél óra alatt rendelek vmit.

"a kisgyermekkel való foglalkozás inkább élvezetes vagy inkább fárasztó?" - a kettő nem zárja ki egymást :D én nagyon élvezek a lányaimmal lenni, velük játszani és foglalkozni, de baaaaaaaaaaaaazz, azért a nap végére rendesen ki vagyok purcanva. Nagyon durván leszívják az ember energiáit, fizikailag is de mentálisan aztán főleg.

Egyébként szerintem ez nagyon-nagyon függ rengeteg mindentől. A párodtól, párkapcsolatodtól és főleg azon belül a szülői szerepekről alkotott képetektől (hagyományos nemi szerepek, vagy kiveszi a részét a gyerekek körül, ad-e lehetőséget kicsit pihenni, töltődni, vagy minden házimunka és gyerekekkel kapcsolatos dolog rajtad áll?). Hogy hol éltek, van-e lehetőség intézményes keretek között megoldani a gyerekfelügyeletet nyári szünetben pl, vagy ferdén néznek arra is, aki dolgozik, de ügyeletbe vinné az óvodást. Hogy mennyi pénzetek van akár fizetett segítségre (bébiszitter, takarítónő, kajarendelés, stb), mennyire vagytok elzárva vagy éppen közel a világhoz (nekünk van két autónk, amivel bármikor bárhová elugrunk, de amúgy is sétatávolságon belül van vagy 5 menő játszótér, 10-15 perces autózásra még végtelenszer ennyi). Hogy a gyerekek milyen természetűek, te mennyire találod meg velük a közös hangot, na meg az sem mindegy, hogy van-e valamilyen betegségük, idegrendszeri éretlenségük vagy bármi, ami nehezíti a velük való együttműködést (akár autizmus, ADHD, akár csak egy szenzorosság vagy akármi, ami miatt nem lehet "csak úgy spontán" élni a mindennapokat).

Nekem két kicsi lányom van. Pont dackorszak, pont testvérféltékenység és pont óvodai nyári szünet. Apuka dolgozik, én dolgoznék (feltételes mód, mert mindkettő itthon, így esélytelen, alvásidőben próbálom behozni a lemaradást, meg kora reggel előre dolgozni, amit lehet), nagymama szintén dolgozik. Szóval mondhatnám azt is, hogy kib@szottul nehéz. Pedig nekem még a munkahelyem is abszolút családbarát, eleve hibrid munkarend, de ha betegek a gyerekek vagy bármi oka van (mint pl nyári szünet, gyerekfelügyelet hiánya jelen esetben), simán eltekintenek a bejárástól és maradhatok végig itthon, nem kell táppénzre mennem meg semmi. Ez hatalmas nagy előny, nem is tudom, ahol a nyári szünetet szabadsággal kell megoldani, ott hogy csinálják. Nekem nincs annyi szabadnapom, amivel ezt el lehetne intézni, a férjem meg egyéni vállalkozó, neki aztán főleg nem áll érdekében nyári szünetet tartani. De így én nem érzem lehetetlennek, néha hétvégén van egy kis pihenő, amikor a nagymama ráér és vállalja őket (ha ő nem lenne, akkor fizetnénk szitternek), néha ők is pont jól ébrednek, és kevésbé veszekednek, néha én is ki tudom magam kicsit pihenni és több türelmem van hozzájuk. Néha meg nem, és akkor meg abszolút borzasztó minden. Szóval változó.

Nekünk viszonylag könnyű, a nagy 3,5 éves, most megy oviba, eddig bölcsis volt. A kislány napokon belül születik meg. Anyósom szakember, kisgyermeknevelő és folyamatosan képzi magát, emellett nagyon jó a kapcsolatunk is, anyukámként szeretem, teljes a bizalmam felé. 1,5 éves volt a fiam, amikor rájuk hagytuk egy pár napra nyáron és kettesben mentünk nyaralni a férjemmel a közös nagy nyaralás előtt. (Így kitapasztaltuk legalább a jó helyeket a Balatonon :D ) Egy percig sem volt probléma, imádja a nagyszüleit. Apukámat is nagyon szereti, nagy cinkosok, ha nálunk van nagyapa hétvégén, akkor csak vele alszik el délután a teraszon henteregve. Sajnos apu nem tudja elvinni magával éjjelre, mert a súlyos cukra és szívbaja miatt nem érzi biztonságosnak, illetve elmúlt 65 éves, gyorsan elfárad már, nem tud úgy szaladni utána. Viszont ha nálunk van vagy elmennek programozni, nagyon jól szórakoznak.

A bölcsiváltás volt rossz, mert a falusi bölcsi alig van nyitva, nyáron 1 hónapig zárva is tart. Viszont a férjem homeofficeban van egy hetet olyankor, utána két hétig szabin vagyunk mindketten, aztán velem/anyósékkal van a gyerek.

Most persze máshogyan lesz, mert a kislány születése idejére apuka kiveszi a szabit meg utána is homeofficeban lesz. Nyilván neki tervezőmérnökként ezt könnyű megoldani, mondjuk pénztárosként nehezebb lenne. De amikor vállaltuk, akkor tudtuk, hogy jó opció lesz majd a homeoffice ha beteg lesz vagy ilyenek. Így kb alig voltunk betegállományban, maximum amikor tényleg nagy volt a baj. De az ilyen taknyoskodások alatt otthon voltak a fiúk.

Amúgy pont munkahelyet váltva lettem terhes. Két napot dolgoztam, a harmadik naptól nagyon sokáig táppénzen voltam. A vezető majdnem kiugrott a bőréből, amikor kiderült a babahír, nem érdekelte semmi. Annyit mondott, hogy majd megoldjuk, ne aggódjak semmin. Februárban tudtam visszamenni dolgozni. Semmilyen hátrány nem ért, az is igaz, hogy keresett szakmám van és nagy hiány van benne: vízügyes agrármérnök vagyok. Meg ugye nagyon jó is vagyok benne, szóval semmiképp nem raktak volna ki, hiába a próbaidő.

Összességében a kisgyerekes foglalkozás fárasztó és élvezetes is egyben. Mindent megér, amikor együtt játszunk, nevetünk nagyokat, amikor odabújik hozzám és azt mondja, anyuka a legszebb és legjobb a világon, anyukát és apukát szereti a legjobban.

Olyankor kín a gyereknevelés, amikor nincs rá se idő, se pénz, se energia. Amikor apuka valami gyárban vagy maszekban gürizik 16 órákat, nulla szerepe van a családban, anyuka hulla fáradt, a gyerekeknek emiatt minden frusztrációja van, amit persze rossz viselkedésben élnek ki. Tetszik vagy sem, gyereket nevelni nem jog, hanem kiváltság. A szülőnek mérlegelnie kell: ha tud egészséges, boldog és teljes gyerekkort biztosítani, akkor menjen a babaprojekt, ha viszont gyerek nélkül is napról napra élnek, alig fizetik a számlákat és kilátástalan az életük, nulla fejlődési lehetőséggel, akkor nem szabad gyereket vállalniuk. Kegyetlen? Hát ja, ez van. De inkább ez legyen a kegyetlen, mint tönkretenni egy ártatlan gyerek életét.

Szerintem a társadalom miatt 10/10.

Anya anyának farkasa, ez itt, az oldalon is tökéletesen megmutatkozik. Amíg terhes vagy, jaj kíméld magad, a kényelmed a legfontosabb.

De szülés/császár után te már nem létezel, ha épp 25-30 varrattal stoppoltak össze és mindened fáj, akkor is kelj fel, szoptass 0-24, lásd el a gyereket, ne merj segítséget kérni. Az apjára ne merd bízni, mert ő dolgozik, legyél hálás, ha délután 2x20 percet foglakozik vele, amíg te megfőzheted a vacsorát, esetleg letusolhatsz.

Nagyszülőkre ne bízd soha, mert “LEPASSZOLOD, MINEK SZÜLTED?!”.

Ha eljársz sportolni, fodrászhoz, kozmetikushoz, szintén minek szülted és p.csa vagy, de ha ezekre a helyekre nem mész, akkor igénytelen vagy és megérdemled, hogy megcsaljon a férjed.

Ha bárki vigyáz a gyerekre rajtad kívül, sz.ranya vagy, mert csak rád van szüksége és majd a szomszéd Marikát fogja anyának hívni. De ha nem hagyod másra, akkoe kisajátítod és semmi nem fontos a gyereken kívül.

Ha tápszerrel eteted, “lustanya” vagy, de ha még 10 hónaposan is anyatejet kap, akkor ősanya.

Ha használt ruhát adsz rá, minek szülted mert nincs pénzed, ha újat veszel a Zarában, akkor sznob vagy és minek, mikor úgyis kinövi.

Panaszkodni ne merj soha, hiszen te ezt vállaltad, mi az, hogy nem tudtad, mennyire kimerít majd a hónapokig tartó nem alvás, vagy 3 hónapnyi hasfájós sírás?!

9-es tökéletesen leírtad, ezt látom én is.

Tudod mi segít ezen? A lesz*m tabletta :D. Nem érdekel ki mit hisz rólam, mert engem sem érdekel a többi. A mi kis életünk legyen kerek, ahogy van- senkit nem használunk ki, de mindenki megértette intelligens család lévén, hogy nem vagyok 0-24 órás szoptató és takarítógép. Apa is kiveszi a részét és a nagyszülők is segítenek. Pont annyit, ami mindenkinek komfortos.