5 éves kisfiam leesett (leugrott) a mászókáról, lehet nagyobb baja?
Kb 1,5 magasságból ugrott, de nem talpra esett nyilvan. Nem is értettem. Már azért elég okos, tudja hogy nem szabad 2-3x szóltam neki, hogy nyugodjon le, mert mindenkepp egy másik nagyobb gyereket próbàlt utánozni, felülmúlni. Felmászott az egyik ilyen mászókára, leugrott, de ilyet soha nem is csinált még. Már épp majdnem ott voltam amikor földet ért és így félig pofára, hasra esett😞 egyébként az egész homokozó egy nagy homok alapon van, így viszonylag ha lehet ilyet mondani, “jó helyre” esett.
Nyilván egyből felkaptam, de ijedtségen kívül mád nem volt. Ez kb 18-18.30 körül volt. Azóta semmi baja, játszott, evett, ivott. Megfürdtettem, már alszik. Puhán végigtapogattam én is/férjem is a hasát, nem fájt neki sehol. Igazából az eset óta semmi jele nem volt annak, hogy nagyobb dolog történt volna. Tehàt nem fájlalt semmit, nem volt rosszul. Szerintetek lehetégis valami nagyobb baj? (Belső vérzésre gondolok) 😞
Egyébként én vagyok az az anyuka, aki mindig ott van a közelben, mindig nézi a gyereket, nem csak fél szemmel.. és ilyen még soha nem volt. Nagyon haragszom magamra is. Nem mentünk ezzel így kórházba, mert azon kivül hogy le kellett porolni, semmi egyéb nem volt. Kellett volna? Vagy csak túlaggódom?
Nekem a két évesem ma lefejelte a nagy markolóját, lett egy pup a homlokán, és egy lilás árnyalatu folt rajta.
Ez volt délelőtt.
Mivel azóta nincs baja, nem csináltam belőle gondot.
Mostar pup nincs neki, se színe, csak piros csík van a homlokán ahol beütötte.
Múltkor szájra esett, megütötte a fogát, fél órát sírt, de elmúlt , nem panikoltam be akkor sem.
Lányom anno három évesen neki szaladt a falnak, szintén pup lett a homlokán, nem vittem sehova, semmi baja sem lett neki.
Nagyon para mami vagy, ez nem egészséges.
Szerintem lazíts, és eszedbe se jusson ügyeletre vinni mert kirohognek vagy elküldenek a busba..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!