Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Miért rázza a fejét jobbra balra?

Miért rázza a fejét jobbra balra?

Figyelt kérdés
Van egy közeli ismerősöm, és van egy 5 éves fia. A gyereknek baj van az idegrendszerével (kihagyta a kúszás-mászást ami miatt valamilyen idegpálya nem kapcsolódott össze) ami miatt hordják már 3 éve pszichológushoz és gyógytornászhoz. Abból vették észre hogy valami nincs rendben, hogy 3 évesen még aligha beszélt, hiperaktív. Első évben fejlődött, kezdett rendeződni a helyzet. Azonban idén egyre rosszabb a gyerek viselkedése, mindent csinál amit nem szabad, nem hallgat senkire, nagyon sokat hisztizik, és egy furcsa dolog még hogy elkezdte rázni a fejét jobbra balra. Akár szaladás közben, akár ülés közben, akár játszás közben. Néha elő fordul hogy előre-hátra is rázza a fejét de inkább a jobbra-balra jellemző. Amit még észrevettem, mikor náluk voltam hogy a tavaly már szépen kezdett beszélgetni velem is a gyerek. Az utóbbi időben ha hozzá szólok, vagy bárki, olyan sokszor mintha meg sem hallaná, csak rázza a fejét akkor is jobbra balra. Legalább 5x kell valamit mondani neki/kérdezni tőle. A kérdésem az lenne még hogy kell-e jelezni ezt a pszichológus vagy a gyógytornász felé? Ugyanis az anyuka nem gondolja úgy hogy ez baj lehetne.. bár nekem nagyon furcsa mert én ezt visszamaradásnak látom.

2024. máj. 31. 05:58
1 2
 1/12 A kérdező kommentje:
2 éve hordják. Elírtam.
2024. máj. 31. 06:04
 2/12 anonim ***** válasza:
100%

Fejlődésneurológushoz kell vinni. Minél hamarabb..... Egyáltalán orvos látta?

Pszichológushoz...idegrendszeri problémával. Röhej.


Azért rázza a fejét,mert ingerkereső. Majd a doki elmagyarázza,mi ez.

Mint amikor az autisták hajlonganak előre-hátra.

2024. máj. 31. 07:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
100%

Neurologus es pedagogiai szakszolgalat kene ide. De remelem anyuka mar intezkedett amugy csak te tudod rosszul.

Az azert kicsit nonszensz lenne, ha meg orvos soha nem is latta volna es 2 eve csak gyogytornara meg pszichologushoz jar. Remelem nem.

2024. máj. 31. 07:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
100%

3!

Az is lehet, hogy valami hívő. Van ilyen ismerősöm...súlyos autista kisfiát 4.5 évesen vitte kivizsgálásra! Addig nem látta igazi szakember, a korai fejlesztésről lemaradt...pedig 100 méterről látszott rajta,hogy a kisfiúnak valami nagy baja van...Ott is a gyerek szívta meg. Hitgyülisek.


Nem állítom,hogy a kérdező ismerőse is az. Csak azt írom,hogy sajnos van ilyen !!

2024. máj. 31. 09:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
100%
4# vallásosnak se kell lenni. A nővéremnek elég volt az, hogy a férje nem akarta tudomásul venni, hogy beteg a gyerek, ezért a nővérem hiába vitte volna bárhová is, a férje megmondta, hogy elhagyja őket, ha kiderül, hogy bármi baja van. Ettől függetlenül nem kicsi bajok voltak-vannak a gyerekkel, de homokba dugják a fejüket.
2024. máj. 31. 09:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
100%
Bizony. Sajnos sokan nem akarjak latni a problemat, ezert inkabb nem foglalkoznak vele, nem kell ide vallas.
2024. máj. 31. 09:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
100%

Szegény gyerekek...én meg azért kaptam az ívet,mert "túl sok helyre vittem".

Nem érdekelt. Normál iskolában kezdhetett, be tudott illeszkedni autistaként, és kitűnő tanuló. Nekem megérte.

2024. máj. 31. 10:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
100%
7: Tényleg te tetted jól. Sajnos sok szülő homokba dugja a fejét, őket is meg lehet érteni, de hosszabb távon az a szülő tesz jót, aki ezt meglépi.
2024. máj. 31. 11:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 A kérdező kommentje:
Sajnos nem. Másfele nem viszik, ezért is kérdezem hogy mit kéne tanácsoljak neki, vagy vegyem rá hogy vigye tovább a gyereket.
2024. máj. 31. 12:29
 10/12 A kérdező kommentje:
Ja, és nem hívők.
2024. máj. 31. 12:36
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!