Engednéd a 7 éves gyerekednek hogy alkalmanként, pl. ha egy osztálytársának szülinapja van, nála aludjon?
Igen. De az én gyerekeimnek ennyi idősen még nem volt igényük ilyesmire. A lányaim 9-10 éves korukban aludtak ott először a barátnőiknél, a fiam 11, és még soha.
Az unokatesóiknál viszont már ovis koruk óta szoktak maradni éjszakára is néha néha.
Van ahol igen van ahol nem engedem de nálunk elég speciális a helyzet.
Brutál alvajáró a lányom.
2 helyen ott tudott aludni.
Ott úgy tudták megoldási hogy a nappaliban aludt a két barátnő és az egyik szülő.
Nincs erkély és duplán zárható ajtó van.
A harmadik hely erkélyes 4. emeleti lakás. Ott nem engedtem de mindkét gyerek megérette hogy miért így ő aludt nálunk.
Én sem értem miért ne aludhatna a másiknál ha normálisak a szülők
Igen, 8 lesz a fiam nyáron, de már tavaly is aludt a legjobb barátjánál, ahogy a legjobb barátja is nálunk.
Aranyos gyerek, értelmes, udvarias, a szüleivel is jóban vagyunk, hasonló mentalitásúak mint mi, úgy kb mindenben. A fiúk meg imádnak együtt játszani, nem látok ebben semmi rosszat.
Én nemmel válaszoltam, egyik gyerekem szüleivel sem vagyok jóban, köszönünk egymásnak és ha nagyon muszáj 1-2 szót váltunk, de az is elég kínos szokott lenni. Extrém későn fekvő gyerekeim vannak, még együtt a nagymamánál is gáz aludni, nemhogy egy idegennél.
Én soha nem vállalnék magamra ekkora terhet és másra sem raknék, de szerencsére nem is divat az egymásnál alvás, nagyon át sem mennek egymáshoz a szülinapokon kívül
"Én soha nem vállalnék magamra ekkora terhet és másra sem raknék, de szerencsére nem is divat az egymásnál alvás, nagyon át sem mennek egymáshoz a szülinapokon kívül"
Fujj, de gyűlöltem, hogy az én anyám is ilyen konzervatív, megkeseredett antiszoc volt és soha nem lehetett áthívni senkit, se átmenni, aludni meg pláne nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!