Szállt már el az agyatok a 2-3 éves kisgyereketekkel szemben? Kiabáltatok csúnyán vele?

sztem tök normális, hogy néha elszakad a húr! utána tisztázni kell, megbeszélni, bocsánatot kérni, mert azért ne azt tanulja meg, hogy a kiabálás a megfelelő konfliktuskezelési módszer.

nekem az segít a "nemkiabálásban", hogy tudatosítom magamban, hogy amit csinál, miért csinálja (életkori sajátosság? kísérletezik? határokat feszeget? éhes/álmos/egyéb fizikai diszkomfortja van? stb.), szóval megpróbálom megérteni és a kiváltó okot kezelni, ha kezelhető. ha nem kezelhető, akkor határozottan kiveszem a kezéből az adott dolgot / megfogom a kezét erősen (ha pl. meg akar ütni), és kiviszem az adott helyzetből.

Aki azt mondja soha nem kiabál, nem emeli fel a hangját az hazudik...lepontozhattok, meg jöhetnek a hapogos én bezzeg soha nem kiabáltak válaszok

Úgysem hiszem el.

Kisebb a gyerekem és már sokszor kiabáltam. Én is rosszul érzem magam utána, sok könyvet is olvasok hogyan kell jobban csinálni, de vannak olyan helyzetek mikor kiborul a bili.

Soha nem ütném meg, de van hogy kell alkalmaznom fizikai ráhatást például hogy hazahozzam a játszóról vagy hogy ne szedjen fel valami koszt és hisztizik. Egyszerűen teljes erőből ellenkezik, nagyon nehéz tartani közben fejel, üt... ilyenkor például nem szoktam kiabálni.

De mikor élet vagy balesetveszélyes dolgokat csinál, akkor igen.

Amikor ilyen kérdéseket olvasok, akkor érzem igazán borzalmasnak magam, mert ilyenkor jövök rá hogy vannak emberek akik most kiabáltak életükben először. Szóval nemcsak szülőnek vagyok rossz de már feleségnek meg embernek is túl harsány vagy túl hirtelen természetű...

Nagyon csúnyát még szerencsére sosem. Az a módszerem, hogy már akkor elkezdek direkt kiabálni, mikor még nem jöttem ki teljesen a sodromból. És akkor még tudatosan kontrollálom, mit mondok: a saját lelkiállapotom fejezem ki, és hogy a helyzet tűrhetetlen. Tehát hogy elegem van, betelt a pohár stb. Nem a gyereket tolom le.

A másik hogy igyekszem időben kapcsolni, hogy a végét járom, és akkor is kiszakadni a szituációból, ha ez veszteséggel jár. Mondjuk félbehagyok valamit, amit utána már nem lehet befejezni.

Ha kényszerhelyzet van, akkor azért el tud szakadni a húr. De akkor se az a jellemző, hogy meggondolatlanságokat mondanék, kiabálok ahogy fent írtam, viszont esetleg oda is csapok egyet. Nem tudom, melyik a rosszabb.

Ennek örülsz és ettől nyugszol meg, hogy más is egy idegbeteg nem normális? Csak azt kérdezném, a ferjeddel is onkivuletben orditasz..? Mert ha egy érett, cselekvokepes emberrel nem, akkor egy éretlen, még mindent most tanuló és tapasztalo 3!!!!!! evéssel, hogy ordithatsz????? Elkepeszto, hogy 0 kommunikációs eszközzel bíró emberek, akik nem tudják kezelni a negatív dolgokat és a dühöt minek vállalnak gyereket, ráadásul többet is... Azért születés, hogy ilyen élete legyen? Legkorábbi éveiben is már megtanulhatja és normálisnak gondolata, hogy ez az átlag, ez ilyen.. Mélységesen elszomorito.

Képzeljétek nem hazudik aki azt mondja ilyen nála nem fordult elő. És érdekes, amelyik szülő nyugodt, türelmes és tiszteli, szereti annyira a gyerekét, hogy amikor pattanna a húr arrébb megy, nagy levegőt vesz, realizalja, hogy csak egy kisgyerek viselkedése miatt vált ki belőlem dühöt.. És a gyerek ezt nem az én idegesitesemre csinálja.. Ezzel nekem van dolgom, hogy kezeljem..mutassak példát neki! Ne úgy viselkedjek mint amiért rá pl rászólnék. Nonszensz. Ha hiszitek ha nem, intelligens, szerető szülő gyermekével el se lehet 4 évesen már idáig jutni, mert így volt kezelve a dackorszak stb és megtanulta a dolgokat.. Az újabbakat meg szintén így kezeljük.