Mi erről a véleményetek?? (rá erőltetés)

Én egyáltalán nem erőltettem ezeket, hiába van rá hajlamom, de hála Istennek, a lányom elég markánsan mutatta a saját preferenciáit. Egyéves kora óra szerepjátszott, történeteket mesélt. Ha két építőkockát a kezébe adtam, nála azok is beszélgetni és énekelni kezdtek.

Szerencsére elég hamar jó irodalmakba futottam bele (waldorf, Vekerdy stb) és elengedtem az aggályaimat, 3-4 éves korig szinte nem játszottunk zártvégű játékot.

Pont a puzzle átmenetileg megingatott, mert a lányom évekkel aláteljesített a ráírt kornak. 3-4 évesen még pár darabot is alig rakott össze és nem is értette a logikát, láttam, hogy nem látja a mintát, a formát, semmit és utalta is.

Megkérdeztem az óvónénit, aki rámlegyintett, hogy kicsi még. Azért én vettem párat és néha próbálkoztunk, de sosem erőltettem. Eltelt egy félév és egyszer csak elkezdte kérni őket és pár nap múlva simán kirakta a korosztályos 32 vagy 64 vagy nem tudom hány darabosat.

Ugyanez a lányom másfél évig nem járt. Összetett mondatokban beszélt, de még egy lépést nem tett.

Nem lehetett vele társasozni kb 5 éves korig amikor mások már rég írták, hogy miket játszanak. Most meg szülinapra kapott valakiről Rókanyomont, és nemhogy érti és játssza de még egyszer maga is nekiállt többszereplősen egyedül, helyes szabályokkal.

Szóval nekem a lányom abszolút inkább a tanítóm volt ebből a szempontból a nevelésben. Ő egy ilyen, hogy a saját ritmusában él, bízni kell benne. Szerencsének tartom, mert egy kevésbé markáns karakterű gyereket lehet hogy én is beletolok a fenti hibákba.

Amúgy sajnos az ilyen szülők gyerekein meglátszhat később a kezdeményezőkészség hiánya. Az összes tételes tudás (hogyan kell kirakni, számolni, ezt vagy azt a szabályt játszani) tanulható, de az, hogy "én" (bárki) márpedig kitalálok valamit, egy megoldást, egy saját ötletet, játékot az olyan készség és bátorság, amit tönkre lehet tenni az állandó irányítással.

Bár nekem a fiam még csak két éves, és azt játszik amit akar

Ezeket a formabedobokat egyenlőre eldobalja, néha néha beletuszkolja a helyére de ennyi

Kisautokkal játszik általában.

Nem erőltetem, hogy most csak ezzel és ezzel fogunk játszani .

Megtanul úgyis puzzlezni, formabedobozni, kirakozni, erőltetés nélkül is.

Nekem kicsit onnantól gyanús a sztori, hogy nem engedi a levegőre. Aki ennyire fejlesztésmániás az tudja, hogy a szabad levegőn rohangászás kell. Valamint az egy 3 évesnek nem a kismotorozást erőltetné, hanem min. a kétkerekű biciklizést.

Szóval érzek a sztoriban némi kamut és/vagy nagyot mondást.

Én a másik oldalt képviselem, a gyerek azt utálja, ami nem megy neki. Amihez nem elég ügyes. Na most ha nem hozza a korára jellemző dolgokat nyilván nem napra pontosan, ráadásul több területen, akkor JÁTÉKOSAN meg kell hozni a kedvét. Én pl minden szrt beszereztem, hogy minél többfajta inger érje, amihez sokkal több készség kell, megmutattam hogy működnek--ez nagyon fontos, hogy velem együtt játszott-- és akkor megszerette azt a részt, ami jól ment neki(puzzle, szerepjáték), ami meg nem, azt összegyűjtöttem és kicsit többet játszattuk. Pl nem tudott matricát leszedni, így lett 500 matricás füzete különböző témákkal és felépítéssel, és volt egy csomó puzzleje is, hisz élvezte.

Kint egy darabig én sem mutattam pl hogy másszon mászókára, nem is ment neki, 1,5 évesen nem bírt felmászni, vártam, hogy rájöjjön. Aztán egyik barátnőm kérdezte megmutathatja-e, és betojás volt, hogy ELSŐ alkalommal megtanulta a gyerek és onnantól profin kivitelezte. Tehát fogta a lábait és jó helyre rakta, meg magyarázta, hogy most erre állunk rá, és egyből ráérzett. Ellesni nem tudta, magától nem alakult ki, szerintem nagyon nagyon nagyon fontos, hogy a helyes módszert megismerje a dolgok kivitelezéséhez, nem mindenki tudja ellesni. Motorozni pl mindigváltott lábbal motorozott, amíg meg nem mutattam, hogy párossal is lehet. Lökött párat magán(egyből ráérzett), de jobban szeretett párosan, nem piszkáltam érte, mert láttam, hogy nem a képesség hiánya miatt hagyja ki a páros hajtást, hanem jobban bejön neki a lépkedős. Ha tudja, csak a másikat preferálja felesleges fejleszteni, ugyanez játékokra. De pl páros lábbal ugrani nem tudott vagy 2,5 éves koráig, pedig 2 évesen már kellett volna. Na hát ugráltunk vagy egy hétig, trambulinon is, ágyon is, nagylabdán is, és volt kis sírás, de nem azért, mert nem akarta, hanem mert nem ment neki, ettől ideges lett és azt akarta emelgessem.. egy darabig emelgettem, de elegem lett, mert nehéz volt, és túl sokszor akarta. Egy idő után ráérzett és kis mértékben tudott ugrani, de láttam, hogy mások sokkal ügyesebbek.

A mai napig ügyetlen páros lábbal ugrásban, olyan szinten, hogy az ugrálókötelezés sem megy neki 10 évesen, illetve minden olyan sportban, amiben a két lábának szinkronban kellene mozogni.. pl síelés.. de a váltott mozgás sem megy annyira, úszásnál nem megfelelően csapkod, mert nehezére esik, korizni is nehezére esik..

Játékosan kell adagolni a dolgokat és megismertetni minél több dologgal. Szabad teret biztosítani ahhoz, amit élvez és sok időt, amit meg azért nem csinál, mert képessége nincs hozzá, azt fejleszteni. Inkább az elején kapjátok össze, mikor lehet csak kis késés van benne, mint utólag behozni kínkeservvel. Had ne mondjam hány gyereket zavar, ha nem hozza a korosztályának a szintjét. Az enyém pl elejétől remekül rajzolt magától, de irtó sok gyerek ügyetlen rajzoló volt és lesz is később és sok frusztrációt jelent nekik, mert nem buták, látják, hogy a másik egyszerűen ügyesebb(mármint amelyik tényleg nem lassabb gyerek és felismeri). És hiába mondod, hogy te szebben ugrálókötelezel, mikor azt nem tudják kirakni a falra az oviban. És nem minden készség fejlődik magától!